2. fejezet

Louis szemszöge 

- Hogy mit csináltál?
- Jól hallottad Liam..
- Hogy tehetted ezt vele?
- Egyáltalán miért?
- Befejeznétek? Így is szétmegy a fejem, nincs szükségem a cseszegetéseitekre.
- Amint elmondod mi van leszállunk rólad.-a szemeimet forgattam.
- Eleanort szeretem. Elég ennyi?
- És Lana?- nem válaszoltam.
- Csak azt ne mond, hogy kihasználtad.
- Te kimondtad helyettem Zayn.
- Ki vagy te és hol van az igazi Louis?- csak fintorogtam.
- Vicces vagy Niall.
- Nem, én komolyan kérdeztem. Az a Lou, akit én ismerek sose tenne ilyet egy lánnyal sem.- fogta magát és felment a lépcsőn. Szuper.. Most még vele is ilyen helyzetbe kerültem. Bármennyire is szerettem volna kiverni Niall szavait a fejemből, nem tudtam. Nem tudtam, mert igaza volt. Sose tettem ilyet, sose használtam ki egy lányt sem. Nem kezeltem őket tárgyként..
- Ugye tudod, hogy El miatt nem kellett volna ezt tenned?- megrántottam a vállamat. Nem akartam, hogy nyaggassanak vagy cseszegessenek. Csak egy kis nyugalmat akartam.
- Mi lesz Lanaval?
- Nem unjátok még? Mert én nagyon.- nem törődve az érdekes tekintetekkel, elmentem mellettük.
- Most hova mész?
- Csak el!- bevágtam magam mögött az ajtót, zsebre vágtam kezeimet és csak mentem amerre vittek lábaim. Tudtam, hogy ezzel még nincs vége, és amint visszamennek kezdődik előröl. Választ kell nekik adnom, de az nem olyan egyszerű.. Nem gondolkodtam, nem akartam gondolkodni. Ki akartam kapcsolni az agyamat és nem a történtekre gondolni. Örülök Elnek, jobban mint azt bárki gondolná, de Niall és a srácok szavai elmémbe vésték magukat. Minél jobban próbáltam nem ezekkel törődni, annál inkább nem sikerült. Nagyszerű.. Megtorpantam, ugyanis Lana háza előtt találtam magam. Mit keresek itt? Megráztam a fejemet és sietős léptekkel mentem el onnan. Nem tudom miért oda mentem, ahogy azt sem, hogy egyáltalán miért érdekel még ez. Harryék elérték amit akartak, és belemásztak a fejembe. A kérdés már bennem is ott kavargott. Mi lesz Lanaval? A következményekre nem gondoltam. Sőt, nem hittem volna, hogy belém fog szeretni. Eltűnődtem egy pillanatra, hogy mi lenne ha visszafordulnék és becsöngetnék hozzá, de az ötletet hamar elvetettem. Először is, mert pofátlanság lenne ezek után, másodszor pedig valószínűleg suliban van. Így nem maradt más, mint a jól bevált kávé. Tudom, hogy beszélnem kell vele előbb-utóbb, de úgy érzem képtelen lennék. Nem akarom ennél is jobban bántani, de ha hazudok neki akkor sem lesz jobb. Lássuk be, ebből sehogy sem jövök ki jól.. A beszélgetésnél már csak azt várom jobban, hogy Paul megtudja..
Órákig csak mentem össze-vissza a városban, a Directionerek ilyenkor még a padban ülnek, úgyhogy mondhatni nyugis volt minden. Nem mintha nem szeretném őket, de most tényleg kellett egy kis egyedüllét, habár nem mondanám, hogy előrébb jutottam valamiben is. Otthon lerúgtam a cipőmet és próbáltam minél csendesebben eljutni a szobámig, nem akartam senkibe se belebotlani, nem hiányoztak az újabb kérdések, és nem most akarom azokat a válaszokat adni. Sikeresen feljutottam a szobámba, anélkül, hogy találkoztam volna valakivel is, az ágyra dőltem és csak bámultam a plafont. Hogy cseszhettem ezt el ennyire? Igen, önző voltam, de akkor sem így kellett volna ennek történnie.

Lana szemszöge

Feltettem a szokásos sminkemet, ezzel a szokásos mosolyomat is. Igen, ebbe beletartozik a mosolyom is. Eltűnődtem a tükörképemen, vajon mindig csak megjátszottam a mosolyomat, a boldogságomat.. Vagy voltak olyan időszakok az életemben, amikor minden igaz volt? Az elmúlt pár hónapot leszámítva, persze. Mondhatni nehéz gyerekkorom volt, de erről most tényleg nem akarok beszélni, talán majd máskor. A nehéz gyerekkor miatt gyorsan kellett felnőnöm, de Brook azóta mellettem van, amióta csak az eszemet tudom. Ő az első, akinek szólok ha van valami és ő az a személy az életemben, aki még éjjel kettőkor is képes lenne átjönni hozzám. Viszont amit sikerült tapasztalnom az évek során, hogy minden sötétség után ott a fény. Csak várnom kell és újra boldog leszek. Mert el fogom felejteni Louis Tomlinsont, ezekkel a hónapokkal együtt és újra boldog leszek. Tudom, hogy az leszek, tudom, hogy így lesz. A kérdés az, hogy mikor.. Sóhajtva dobtam át vállamon a táskámat és mentem le a lépcsőn. Semmi kedvem emberek közé menni, de nem rejtőzhetek a világ elől, bármennyire is lenne az nagyszerű. Brook már várt rám, mosollyal az arcomon ültem be mellé a kocsiba. Az úton csak kifelé bámultam, míg ő szokása szerint nagyba beszélt valamiről. Sokakat zavarna, de én pont ezért szeretem, a sok beszédéért.. Mert egy idő után eléri, hogy ráfigyelj és onnantól kezdve elfeledkezel mindenről. Most se volt ez másképp, már rég becsöngettek és a tanár is magyarázott valamiről, de mi még mindig azt az egy témát tárgyaltuk ki, amit a kocsiban is.

Egész nap próbáltam meghúzni magam az utolsó padba, ha pedig másik osztályba kellett menni, szinte láthatatlanként közlekedni a folyosókon. Ez az amihez Lana Ray nagyon ért.. A meneküléshez. Nem csak az emberek, de az érzések elől is kitűnő ebben. Hiába.. Valamiben muszáj annak lennem. Nekem ez jutott, na és? Néha elég jó dolog.

- Haza tudsz menni? Mert nem tudlak elvinni, bocsi.

- Igen, azt hiszem hazatalálok.- vállon lökött, de elnevettük magunkat.

- Tényleg nem baj?

- Ne már.. Miért lenne baj?. vigyorogtam. Mellette nem kell megjátszanom a boldogságot. Ahogy kiléptünk az utcára megállt, ezért én is. Elmosolyodott, majd magához ölelt. Elköszöntünk egymástól majd az ellenkező irányba indultunk el. Ismerős kocsi parkolt le épp a parkolóban. Túlságosan is az volt.. Mint ha pár hónapja még miattam lett volna itt. Próbáltam nem foglalkozni vele, de amint kiszállt a járműből a szívem hatalmasat dobbant, kivételesen nem a boldogság miatt. Amint találkozott tekintetünk már nem is éreztem magam olyan erősnek, mint ahogy egész nap. Aprót biccentett fejével, ezzel jelezve, hogy menjek oda hozzá. Néhány pillanat múlva sóhajtva indultam el felé. Pár méterre álltam meg előtte és kérdőn néztem rá.

- Szia Lan.

- Miért jöttél ide?

- Beszéljünk.- kinyitotta a kocsiajtót, némi habozás után végre beszálltam. Amint már ő is a járműben ült beindította a motort és kihajtott a parkolóból. Percekig csönd volt a kocsiban,ezért inkább bekapcsoltam a rádiót, amire persze azonnal reagált és egyből ki is kapcsolta.

- Hallgatlak.

- Sajnálom. Nem gondoltam a következményekre é..

- Ne folytasd, nem vagyok erre kíváncsi.

- Lana, kérlek.

- Én is kérlek Louis. Méghozzá arra, hogy hagyjuk ezt, oké?- csak sóhajtott. Ismét én törtem meg az újabb pár perces csöndet.- Louis állj meg.. Ki akarok szállni.- lassan parkolt le a járda mellé. Szó nélkül kiszálltam majd egy mély levegővétel után próbáltam minél határozottabb lenni, de torkom elszorult és a gyomrom is görcsben állt.- Te jössz.- arca értetlenséget tükrözött.- Most rajtad a sor, hogy kiszállj az életemből.- becsuktam a kocsiajtót és elindultam haza. Nehéz volt kimondani, de így lesz a legjobb. Vagyis remélem.. Úgy éreztem jól döntöttem, arcomon azonban mégis könnyek folytak végig és majdhogynem rohantam hazáig.. A menedékemig.

1. fejezet

Hajamat, és ruhámat víz áztatta, de ez volt a legkisebb problémám. Ahogy beértem a meleg házba, lerúgtam cipőmet és az emeletre siettem minden szó nélkül. Hallottam, ahogy a nevemen szólongatnak, de nem érdekelt. Semmi sem érdekelt, mindent elnyomott belülről a fájdalom. Bezártam az ajtót és lecsúsztam annak mentén. Felhúztam térdeimet és arcomat kezeimbe temettem. Szörnyen fájtak a történtek, a szavai.. Még mindig ott visszhangzott a fülemben az a pár mondat.. Az arca.. Gyönyörű kék szemei ezúttal fájdalomtól csillogtak és nem a boldogságtól.. Vagy akármitől, hiszen minden csak kamu volt. Fejemet az ajtónak döntöttem, behunytam szemeimet és próbáltam kizárni angyali tekintetét elmémből. Legszívesebben üvöltenék, hogy hallja meg mindenki.. Hogy tudja meg mindenki, de az nem én lennék. Minden hazugság volt, és én még csak nem is sejtettem. Azt hittem hihetek neki, igazak a szavai.. De buta, hiszékeny kislányként viselkedtem.  Ő volt az, akiről ezt sosem gondoltam volna hogy képes ilyenre, és úgy látszik még is. Úgy látszik rajtam kívül mindenki látta az igazat.. Haragudnom kéne rá, gyűlölnöm, de képtelen vagyok. Talán mert megváltoztatta az életemet vagy csupán mert a fájdalom tényleg minden mást elnyom odabent. Felkeltem és a fürdőbe lépkedtem. Vizes ruháimat a földre dobtam és beálltam a zuhany alá. Könnyeim a vízcseppekkel vegyültek, de nem érdekelt, ki akartam sírni magam, hogy a világ előtt erősnek mutatkozzak majd. Miután végeztem felöltöztem és hajamat néhányszor áttöröltem egy törölközővel, majd hagytam, hogy nedves, göndör tincsekben omoljon vállamra. Lemostam a már így is elkenődött sminkemet és kiléptem az ajtómon. Megdöbbent arcokkal találtam magam szembe. Komolyan képesek voltak ennyit az ajtóm előtt állni, és várni? Pár pillanat múlva kezdett idegesíteni a csönd és a sok értetlen tekintet.- Mi van?- bukott ki belőlem, de hangszínem a megszokott volt, kicsit sem bunkó.
- Történt valami?
- Kellett volna?- nem törődtem a kisebb tömeggel, lementem a konyhába. Persze, mint a kiskutyák mindenki jött utánam, de amikor már a narancslevemet szürcsöltem csak a vörös hajú barátnőm volt ott. Elmondása szerint a szüleim elmentek. Nem meglepő, amint a helyzet forrósodik vagy épp nem úgy alakul ahogy ők szeretnék már le is lépnek. Brook összefonta karjait mellkasa előtt és aprókat dobolt egyik lábával. Felvontam szemöldökömet és elnevettem magam. Csoda, hogy képes vagyok nevetni, de a barátnőm ezt hozza ki belőlem, csupán ilyen apró dolgokkal.
- Mit csinált?
- Ki?
- Tudod kiről beszélek.
- Oké.- számhoz emeltem a poharat és nagyot kortyoltam a gyümölcsléből.
- Úgy volt, hogy vele leszel, és alig egy óra múlva már itthon is vagy?
- Nem vagy zsaru, nem kell kihallgatnod.- maga elé tartotta kezeit.
- Érdekel mi van veled.
- Akkor miért nem várod meg amíg elmondom magamtól?
- Már mióta azt várom.
- Argh.. Tudod, hogy értettem..- leültem az egyik székbe, hajamba túrtam és lehajtottam fejemet, ő pedig odalépett hozzám.
- Lan.. Mi történt?
- Vége van.- ránéztem, szemei kikerekedtek, ajkai elváltak egymástól, de nem szólalt meg.- Csak kihasznált.- mély levegőt vettem.- Csak egy játékszer voltam számára.. Nem is szeretett.- magam elé meredtem, de látásom pár pillanat múlva elhomályosult és szemeimet könnyek lepték el. Fejemet az asztalra hajtottam és azon voltam, hogy ne sírjam el magam.- Kihasznált, hogy mást kapjon meg, folytassam?
- Lana..
- Csak azt ne mond, hogy te megmondtad.. Mert így volt, és..- hangom elcsuklott.- Hogy lehettem ekkora idióta?
- Nem tudhattad.
- De gondolhattam volna, hogy nem is kellek neki. Miért is kellenék?- az utolsó mondatot leginkább csak magamnak mondtam.
- Ezt fejezd be. Gyönyörű vagy, kedves, okos és pár hónap múlva leérettségizel. Oda mész, ahova akarsz és majd utólag rájön, hogy mekkorát bukott, hogy elengedett, de akkor már késő lesz.- könnyes szemmel mosolyogtam rá, mire közel húzott magához és megölelt.

Louis szemszöge 

- Nézd!- széles mosollyal az arcán és izgatottan mutatott a hatalmas építményre.- Gyönyörű!- szemei csak úgy ragyogtak a boldogságtól és a csodálattól.

- Akárcsak te.

- Ahj, ne már.- gyengén lökte meg vállamat, én pedig akaratlanul is elmosolyodtam és közelebb húztam magamhoz. Átkaroltam derekát és apró csókokat nyomtam nyakára.- Nézzük még, vagy fel is megyünk?

- Bocsi.- elnevette magát, majd lassan elindultunk. Éreztem felfelé, hogy kissé fél a magasságtól, ezért szorosabban karoltam át, amitől apró mosoly jelent meg arcán. Felérve az Eiffel-torony tetejére a mosolya még szélesebb és őszintébb lett. Teljesen, mint egy kisgyerek, de nem csodáltam, hiszen hasonló volt az én reakcióm is amikor először jártam itt. Tudtam, hogy imádni fogja, nem csak az Eiffel-tornyot, de Párizst is, ezért hoztam ide. Szeretem látni a mosolyt az arcán, amikor a szemei csak úgy ragyognak., bár ő nem tudja az igazat én akkor is boldoggá teszem, még ha ez nekem szinte semmit sem jelent. Szörnyű dolgot teszek, de amikor először megláttam tudtam, hogy csak ő segíthet nekem, még akkor is ha ezzel fájdalmat okozok neki. Nem így terveztem, de ez lett belőle. Nem is vagyok büszke rá, de ha egyszer megtudja, ne csak arra a pillanatra, a rosszra gondoljon vissza.. Hanem az együtt töltött boldog pillanataira is.- Louis ez gyönyörű. Nem is tudom mit mondjak.

- Semmit sem kell mondanod, megérdemled Lan.- végigsimítottam arcán, majd lágy csókot leheltem ajkára. Talán most láttam a legboldogabbnak az elmúlt hetek során.

- Köszönöm.- apró mosoly jelent meg az arcán, majd visszafordult és a kilátást csodálta. Talán ha nem lenne Ő, még lehetne is valami Lana és köztem.. Úgy értem rendesen, de hiába. Úgy érzem nekem csak Ő van a világon, és muszáj mindent megtennem, hogy megszerezzem magamnak.

- Louis.

- Tessék?- kuncogott és tovább játszadozott hajammal. Kissé elmerültem a dolgokon.. A történteken, hiszen annyi emlék köt Lanahoz, de tudom, hogy el kell felejtenem. Nem jelentett nekem semmit, csupán egy lányt, akinek segítségével Eleanor az enyém lehetett. És sikerült.. De milyen áron?

- Megint nem figyelsz.

- Ne haragudj, sok minden jár a fejemben.

- Ugye nincs semmi baj?- aggodalma megmosolyogtatott. Felültem és végigsimítottam arcán.

- Minden rendben.- lágyan nyomtam ajkamat övére. Eleanor más, mint Lana.. Pontosan nem tudom megmondani miben, de más. Míg Lana inkább az a vidám, pörgős típus addig Eleanor sokkal nyugodtabb személyiség. Tényleg nagyon kedvelem, és lehet, hogy önzőn hangzik, de megérte ez az egész. Megérte, mert a karjaimban tarthatom és érezhetem közelségét. Bármennyire is érzem magam rosszul azért mert kihasználtam egy olyan lányt, aki csak rosszkor volt rossz helyen, a boldogság elnyomja ezt az érzést.

Prológus

A London feletti szürke égboltból csak úgy ömlött az eső. Az előbb még gyönyörűen sütött a nap, ami ritka erre felé majd egy pillanat alatt a ragyogó kék eget felváltotta a szürke, komor felhőzet. Az utcán levő emberek menedéket keresve, vagy inkább rohanva szelték át az utakat. A kocsik vízfüggönyt hagyva maguk után suhantak el mellettem, és néhol egy-egy színes esernyő, vagy egy vakító fényszóró rondított bele a számomra csodás látványba. Engem nem zavart a csapadék. Szeretem az esőt, főleg a szagát. Kiskoromban is mindig szívesen mentem ki, hogy beszippantsam a maga után hagyott illatot, de elkalandoztam. A napomat nem ronthatja el semmi és senki. Pontosabban 2 hónapja nem állhat senki sem a boldogságom útjába. 2 hónapja csak egy átlagos One Direction rajongó voltam. Egy átlagos Directioner álommal, hogy találkozzak a példaképeimmel. Azokkal az emberekkel akik megváltoztatták az életemet, akik segítettek nekem a zenéikkel, a videóikkal amikor senki sem volt mellettem. Az álmom valóra vált.  Végre összegyűlt a kis pénzem egy koncertre, a barátnőmmel együtt. Ahogy mindenki a koncert előtti napon a fiúk szállodájához mentünk, remélve, hogy találkozhatunk velük. Amint megpillantottam ragyogó kék szemeit szívem ritmust váltott és gyomrom görcsbe rándult. Odajött hozzánk képet csinálni és váltani néhány szót. Annyira közvetlen volt. Megkérdezte megyünk-e a koncertre. Persze, hogy mentünk. Az első sorban tomboltuk végig drága barátnőmmel. Tekintetünk többször is találkozott ez idő alatt. A backstage-ben újra volt alkalmunk beszélgetni egymással. El sem akartam hinni, hogy ez mind velem történik meg. Aztán találkozgatni kezdtünk majd minden ment magától. Életem egyik, ha nem a legszebb napja volt amikor megkérdezte leszek-e a barátnője. Sose úgy tekintettem rá, mint "Louis Tomlinson a híresség" és nem is fogok. Ő csak simán Louis. Megismertem azt az oldalát amit nem sokan ismernek. A romantikus, törődő de érzékeny énjét.
Hideg cseppek találkoztak majdhogynem forró bőrömmel. Hajamból szinte csöpögött a víz és ruhámból is lassan csavarni lehetne, de nem érdekelt. Mentem tovább a megbeszélt találkozóhelyünkhöz és már alig vártam, hogy újra láthassam. Kicsit sietős léptekkel szeltem át a parkot, majd mikor megérkeztem a megbeszélt helyre beálltam egy fa alá, habár már tökmindegy a ruhámnak. Hátam mögé lépve körém fonta karjait, éreztem teste melegét, amibe beleborzongtam. Megfordultam, hogy szembe kerüljek vele, gyönyörű szemei csillogtak. Lágy csókot lehelt ajkamra majd kézen fogott, engedtem had vezessen. Barna tincseiből csöpögött a víz és fehér pólóján apró nyomokat hagytak a cseppek, de nem ázott el annyira mint én. Szorosan húzott magához, ezzel is próbálva óvni a hideg cseppektől. Házához érve kivette kulcsait zsebéből majd egyiket elfordította a zárban és előreengedett. Kellemes meleg és Louis illat csapott meg belépve. Megszárítkoztunk és kaptam tőle száraz ruhákat, amiket szívesen cseréltem le a hideg nedvesekkel, majd a kanapéra ültünk. Szorosan zárt karjai közé, fejemet mellkasának döntöttem és mélyen szívtam be illatát, amit úgy imádok. Nem szóltunk egy szót sem, még is kellemes volt ott ülni vele, karjai között. Nem kellenek szavak, hogy élvezzük egymás társaságát. Egy idő után elnézést kért és elment a fürdőbe. Elnyúltam a kanapén és azon gondolkodtam, hogy történhetett ez meg velem, bárki feküdhetne most itt, de még is.. Én vagyok az a bárki, a legszerencsésebb ember a világon. Mikor már vagy jó 15 perce a fürdőben volt elmentem megnézni mi van vele. A mosdókagylón támasztotta magát kezeivel és lehajtotta fejét. Lassan lépkedtem oda hozzá és kezemet vállára tettem amitől felém kapta tekintetét.- Minden rendben?- szinte suttogtam a szavakat. Alig észrevehetően rázta meg fejét, majd úgy helyezkedett, hogy szembe kerüljön velem. Kezével végigsimított arcomon és nagy sóhaj hagyta el telt ajkait. Arcáról fájdalom tükröződött vissza és szemei a szokottnál is jobban csillogtak. Ajkai elnyíltak egymástól, de nem hagytak el szavakat. Közelebb léptem hozzá és megöleltem. Arcát hajamba fúrta majd gyengéden tolt el magától, kezeit karomra tette és mélyen véste tekintetét enyémbe.
- Nem tudok neked tovább hazudni. Sajnálom.- nem válaszoltam. Vártam a folytatást. Nem igazán tudtam mi történik körülöttem, vagyis volt egy sejtésem, de csak remélni tudtam, hogy a gyanúm nem fog beigazolódni.- Lana, te egy gyönyörű, aranyos lány vagy..
- Ne folytasd.- félbeszakítottam mielőtt befejezte volna mondatát. Pont ettől tartottam. Mindig így kezdődik. Mondok rólad néhány szép dolgot aztán mire észbe kapsz már vége van mindennek.
- Hallgass végig, kérlek.- fülem mögé tűrt egy kósza tincset.- Nem tudom ezt tovább tenni veled. Hazudni. Nem ezt érdemled.. Hatalmas szíved van és a bizalmadba engedtél amit én kihasználtam.- ajkaim szétnyíltak, de mielőtt bármit is mondhattam volna megelőzött.- Csak kihasználtalak, Lana. Eszköz voltál, hogy féltékennyé tegyek valakit. Hidd el, szörnyen érzem magam.- leráztam magamról kezeit és hátráltam egy lépést. Hallottam amit mondott, el is jutott a tudatomig, csupán nem tudtam elhinni. Megalázva és átverve éreztem magam, egy buta kislánynak akit az orránál fogva vezettek egész idő alatt. Szemeimet ellepték a sós cseppek és látásom elhomályosult. Mielőtt újból megszólalhatott volna elrohantam. Belebújtam cipőmbe és kiléptem a hideg nedves udvarra. A nevemet kiabálta. Megálltam majd megfordultam, az esőfüggöny mögül nézett rám. Nem tudom pontosan, hogy az eső vagy a saját könnyeim folytak végig arcomon de nem is igazán számított. Hajamat víz áztatta és a tőle kapott ruháim is hamar nedvessé váltak a szakadó esőtől. Nagy léptekkel közeledett felém, mint ha attól tartott, hogy elrohanok. Lehet azt kellett volna tennem már a legelején, elrohanni.- Gyere be. Beszéljük meg.- kezét hátamra tette és próbált befelé terelni, de elléptem mellőle. Nem akartam oda többé bemenni, ahogy megbeszélni sem. Kihasznált. Pont. Nem tudom ezen mit kell annyit "megbeszélni".
- Azt hittem te más vagy. Azt hittem..- hangom elcsuklott. Nehezemre esett beszélni. A szívemet mint ha kiszakították volna mellkasomból és most csak egy üres, tátongó lyuk lenne a helyén.
- Lana..
- Megmondták.. Mindenki megmondta, hogy ez lesz, de azt mondtam nekik nem tudják miről beszélnek, és nincs igazuk, mert te nem az vagy akiről a pletykák szólnak. Te annál jobb vagy és nem játszol mások érzéseivel. A legjobb benne, hogy el is hittem amit mondtam. Hittem magamnak, de legfőképpen  hittem benned Louis.
- Annyira sajnálom.
- Nem vagy más. Ugyan az vagy mint amilyennek írnak.
- Ne mond ezt..
- Az igazság nagyon tud fájni.- lenéztem a földre majd vissza rá.- Csak egyet árulj el. - tartottam egy kis szünetet.- Amikor azt mondtad szeretsz.. Nem is gondoltad komolyan, ugye?
- Sajnálom..- felnevettem kínomban.
- Mindenki tudja, hogy ez nem igaz.- megfordultam.
- Lana várj..- oldalra fordítottam a fejemet.
- Nincs miről beszélnünk. Továbbra is s támogatom a bandát, mindenkit, kivéve téged.- éreztem meleg könnyeimet az arcomon ahogy versenyt futva folynak végig a hideg esőcseppekkel.- A legrosszabb dolog az egészben az, hogy beléd szerettem Lou.- visszapillantottam, hogy lássam még egyszer, utoljára arcát majd kiléptem a kapun, ezzel kilépve az ő világából. Szemeimből a könnyek elvegyültek az esőcseppekkel és odabent szívem is vérzett. A fiú akiről azt hittem szeret és más mint amilyennek mondták, nem létezik. Egy nagy hazugság volt az egész, amibe én könnyed léptekkel sétáltam bele. Louis Tomlinson számomra többé nem létezik. Az a néhány pillanat alatt, ahogy elrabolta szívemet meg is semmisítette. Apró darabokra törte, pont annyira, hogy ne lehessen rendbe hozni talán már soha többé.