7. fejezet

Az, hogy Niall bármilyen helyzetben még mindig mellettem áll, kimondhatatlanul jól esik. Brookon kívül egy barátom sem törődött még velem ennyit, mint ő. És néha ezért rosszul is érzem magam, mert a legtöbbször ahelyett, hogy elmennénk valahova, a vállán sírok. Azt mondta ez oké, mert a barátja vagyok, de sokszor ez nem okés, és nem tudok ellene tenni. Mert ő ismeri Louist és ő tudja mikor mi jár a fejében és mit miért csinál. Nem tudom mit csinálnék nélküle, de komolyan. Mindig képes megmosolyogtatni és mindig tudja mit kell mondani. Ez ő, ez Niall.. Csupa szív és odaadás. Lassan lépkedtem le a lépcsőn, elég korán volt még, de nem tudtam tovább aludni, ezért hálám jeléül úgy döntöttem összedobok valami reggelit a kis szőke barátomnak. Brook már hívott, de majd délután lerendezem, tényleg nem szeretném elrontani a kedvét. Nem azért ment el, hogy ott is csak az én bajaimat hallgassa. Egy valamiben biztos vagyok, hogy meg kell változnom. Túl kell tennem magam a történteken.. Az összesen ami eddig az életemben megtörtént és nem éppen kellemes, és megtanulni a jelenben élni. Nem depizhetek minden egyes alkalommal. De ha fáj, akkor is mosolyogni kell, mert ha gyengének látnak, kihasználják és el is hitetik az emberrel hogy az. És ezt nem hagyhatom.. Többé nem. A suliban, az ismerőseim között már megszokták az emberek, hogy ilyen vagyok. Ők így fogadtak el, de máshol nem biztos, hogy elfogadnának, ezért kell a változás. Tudom, hogy Brook mellettem lesz és segít mindenben, ugyan úgy, ahogy eddig is tette. Bekapcsoltam a rádiót és elővettem egy nagy serpenyőt. A tojásrántotta és a pirítós mellett döntöttem.. Na meg a kihagyhatatlan kávé. Imádom reggel a kávé illatát, és már szinte elengedhetetlen a reggeleim során. Hiába, a drága barátnőm rászoktatott, azóta minden reggel azzal várjuk egymást, egyik nap ő hozza, másik nap én. Többet csináltam mindenből, gondoltam a többiekre is a házban, és ha már vendég vagyok ez a legkevesebb.
- Lana?- megijedtem. Persze egyből felismertem a hangot, szinte azonnal meg is fordultam.
- Szia.- folytattam mielőtt megszólalhatott volna.- Niall nem engedett hazamenni tegnap este.. Kelly kórházban van.
- Jól van? Úgy értem..
- Nem tudom.- megrántottam vállamat. A múltkorihoz képest úgy tűnt nehezünkre esett mindkettőnknek bármit is mondani. Szeretném elfelejteni, de nehéz ha lassan napi szinten belebotlok. Erős belső akarat kellett hozzá, hogy ne nézzek csillogó szemeibe. Ugyanis félő volt, hogy ha megtettem volna, valószínűleg teljesen kikapcsolt volna az agyam.
- Mész hozzá?
- Max nem engedi.- összeszűkítette szemeit.- Szerinte nem lenne jó ha így látnám.
- És te szerinted mi lenne a jó?
- Ha mellette lehetnék.- sóhajtottam.- Majd hétvégén elmegyek.
- És te.. Jól vagy?
- Lehetnék rosszabbul is, de.. Megvagyok.- bólintottam.- Csináltam rántottát és pirítóst.. Csak.. Hagyj a többieknek is.- széles mosoly jelent meg az arcán.
- Én szoktam..
- Hogyne.
- Héé.- játékosan megbökte vállam, de elnevette magát. A fejemet ráztam és mosolyogtam. Tipikus.
- Louis nem tudod hol van a... Ohh.- azt hittem ez a beszélgetés ennél kínosabb már nem is lehetne, erre tessék. Még is csak lehetséges. Eleanor lépett be a konyhába, göndör fürtjei lágyan omlottak vállára és Louis pólóját viselte.- Lana, ugye?- csak bólintottam és próbáltam valami mosolyt varázsolni arcomról.
- Szia.
- Niall sokat beszélt rólad.- mosolya gyönyörű volt. Már mindent értek.- És persze Lou is.- le sem tagadhattam volna meglepettségemet. Azért kíváncsi lennék mit is mondott neki, amiért ilyen kedvesen viselkedik velem. Van egy olyan érzésem, hogy nem az eredeti storyt tudja. Louisra néztem, aki persze szándékosan kerülte tekintetemet. Azt hiszem ennek még lesz folytatása.
- Én most megyek, bocsi.
- Örültem.
- Én is.- egy gyors mosoly kíséretében gyorsan felkaptam a tálcát és próbáltam minél nagyobb léptekkel kimenni a helységből ügyelve, hogy nehogy felbukjak valamiben, vagy akár a saját lábamban.
- Lan.- megfordultam.- Ha szükséged van valamire csak szólj.- nem mondanám meggyőzőnek a válaszomat, csupán egy erőltetett mosolynak. Szörnyű. Ennyit még sosem mosolyogtam alig tíz perc alatt és a színlelés sem az én műfajom. Ahogy gondoltam Niall már fent volt. Kérdőn nézett rám, de a fejemet ráztam. Persze azzal jött, hogy nem kellett volna ezt megcsinálnom, de inkább ráhagytam. Nem állt szándékomban szócsatába kezdeni vele, mert tudtam, hogy a vége csikizés, amíg rá nem vesz, hogy azt mondjam igaza van. Nem sokáig maradtam náluk, Niall elszívta az energiámat, amit nem bántam, mert szinte minden egyes percben nevettem miatta. Imádom. Ha vele vagyok tényleg úgy érzem számítok.. És élek. Vele minden más, és ne értsen félre senki, nem zúgtam bele, csupán értékelem azt amit velem tesz és ahogy velem bánik. Sose volt fiú barátom, nekem mindig csak Brook volt és ahogy Niall belépett az életembe, mint barát, mindent megváltoztatott. Sose hittem a fiú-lány barátságban, mindig is úgy voltam vele, hogy az egyik félnek a végén úgy is többet fog jelenteni a másik, puszta barátságnál és ez tönkretesz majd mindent, de tévedtem. Igen, Niall helyes, édes és minden lány álma, de az én szememben ő egy barát. A egyik legjobb. Nem mondanám, hogy nem lennék képes szeretni őt úgy, de nem akarom elrontani azt ami kialakult köztünk és nem is lennék képes még egyszer egy ilyen kapcsolatot felépíteni mással, és ha őszinte akarok lenni akkor azt mondom, hogy nem is akarok. Sosem voltam az a lány, aki odamegy másokhoz, hogy "na akkor ismerjük meg egymást és legyünk barátok", valószínűleg soha nem is leszek ilyen. Mert nekem nincs szükségem tucat barátokra, akik eldobnak amint találnak maguknak egy jobbat, nekem elég az a pár aki van.. Mert tudom, hogy ők igaziak. Louis pedig.. Nem is tudom hogy érezzek.. Örülnöm kéne, hogy nem alázott meg az emberek előtt vagy legyek újra szomorú, hogy valamit bekamuzott? Ez az egész.. Zavaros és szörnyen idegtépő. Ahogy néha ő is az, kiismerhetetlen, ezáltal pedig ki tud készíteni. Szerintem ezt a "szólj ha szükséged van valamire" dolgot is csak azért mondta, mert Eleanor ott volt. Fogalmam sincs mit higgyek el a szavaiból. Mi igaz, és mi egy újabb hazugság..

6. fejezet

Brooklyn szemszöge

Egy jó húsz perces hidegben ácsorgás után inkább elindultam egyedül. Nem értem miért nem szólt, hogy ma nem jön. Tudta, hogy nem jó a kocsim és az övével mentünk volna ma, de inkább hagyott egyedül fagyoskodni. Próbáltam hívni, de elérni lehetetlenség volt. Ahogy az üzeneteimre sem, úgy a hívásaimra se válaszolt. Nem tudom mi van vele, tegnap még egész jó kedve volt.. Beültem a hátsó padba, de szinte egész nap azzal voltam elfoglalva, hogy elérjem valahogy. Nem vagyok mániákus, ne értsen félre senki, csupán nem szokott ilyet csinálni.. Szó nélkül eltűnni. Bár megértem ha ezt tenné, és jelentkezne valamelyik másik országból, mert valószínűleg a helyében én is ezt tenném. Ő tényleg nem ezt érdemelte, és Lou.. Sosem hittem volna róla. Megmondtam neki az elején, hogy ne bántsa meg, mert ő nem olyan mint a többi lány.. Annyira más, de még is ezért imádom őt annyira.

- Ms. Haynes?- összerezzentem és a hang irányába kaptam fejemet.- Megtenné, hogy idefigyel?- bólintottam, de amint hátat fordított nekem elfintorodtam és folytattam azt, amit eddig is csináltam, nem törődve a tanár kérésével. Örültem amikor meghallottam az utolsó órát jelző csengőt.. Nem is kicsit. Ez a nap szörnyen lassan ment és Lana is aggasztott, az unalomról nélküle nem is beszélve.

- Hol van Lana?- felkeltem.

- Nem tudom, de miért érdekel?

- Csak el akartam hí...

- Nem!- mutattam, hogy ne folytassa, majd visszafogottabban folytattam.- Nincs olyan helyzetben most. Neki jelenleg barátokra van szüksége.

- Talán te vagy az anyja?- felvonta szemöldökét.

- Nem ismered az életét, úgyhogy ilyeneket még csak ne is hozz fel! Vagy légy a barátja vagy hagyd békén.

- Miért nem hagyod, hogy úgy döntsön ahogy ő akar?

- Sokkal jobban ismerem, mint akárki más.. De nekem erre nincs időm Tristan.- elmentem mellette majd ki az iskolából. Lanahoz menet beugrottam az egyik pékségbe, vettem neki kávét és néhányat a kedvenc péksütijeiből. A telefonokra még mindig nem válaszolt, és ez kezdett egyre jobban idegesíteni, mert féltem őt. A házához érve becsöngettem, de nem nyitott ajtót. Megint Kellyhez ment? De akkor szólt volna hogy odamegy.. Sóhajtottam, megkerestem a pótkulcsot és bementem az ajtón.- Lan, itthon vagy?- körbenéztem a földszinten, de semmi. Felmentem az emeletre, a szobájába. Már vettem elő a telefonomat, hogy felhívjam Kellyt, de nem volt rá szükség. Az ágyán feküdt.- Lan..- letettem a neki hozott dolgokat az ágya melletti kis szekrényre és megöleltem, majd lefeküdtem mellé.

- Kelly tegnap rosszul lett. Max azt mondta nem mehetek oda.- ... - Brook, ha baja lesz é..

- Shh.- újból magamhoz szorítottam.- Nem lesz semmi baja, nyugodj meg. Erős nő.. Nem lesz semmi baja.- az utolsó mondatot már szinte csak suttogtam és magamnak mondtam. Kelly gyakran van rosszul.. Elájul vagy minden előzmény nélkül összeesik.. A helyzet az, hogy az orvosok nem tudják pontosan mi is a baja, viszont kap gyógyszereket. Okos emberek..

- Sajnálom, hogy nem hívtalak vissza és nem is válaszoltam.

- Ugyan.- elmosolyodtam, de arcom nem sokkal később már el is komolyodott.- Nem akarlak így itt hagyni. 

- Ne hülyéskedj már. Ki tudja mikor lesz még egy ilyen lehetősegéd.

- De akkor is..

- Brook! Elmész holnap arra az útra, ha kell én tuszkollak fel a gépre, de akkor is ott leszel.

- Csak ha megetted amit neked hoztam. - a szemeit forgatta, de végül elmosolyodott. Felültünk, én pedig átnyújtottam neki a zacskót és a kávét. Kitárgyaltunk egy-két témát közben, de nem hoztam fel a Tristanos izét. Mert tudom, hogy még nincs túl a Louis témán, és amire most a legkevésbé szüksége van az az, hogy egy újabb pasi kavarjon be az életébe.- Bárcsak velem jöhetnél.- már az ajtóban álltunk.

- Majd egyszer.- elmosolyodott és szorosan ölelt magához.

- Sietek vissza.

- Csak érezd jól magad..- a szemeit forgatta, de a mosoly még ott volt az arcán.

- Légy erős Lan.. Bármikor hívhatsz.- még egyszer megöleltem majd kiléptem az ajtón és siettem haza. Holnap Spanyolba utazok a családommal, szeretnék ha pár napig nem a tanulás és az érettségi járna a fejemben, hanem pihennék. Jó lenne ha Lana is jöhetne, legalább pár napra hátra hagyná ezt a várost a gondjaival és nem gondolna az itt történtekre.

Lana szemszöge

Brook írt, hogy jól vannak és minden oké az úton. Át akart jönni még egyszer elköszönni, de túl korán indultak és végül is nem akart felkelteni. Ma se mentem be, nem volt hozzá se kedvem, se erőm. Csak Max hívását vártam, hogy megtudjam mi van Kellyvel. Szörnyű ennyit várakozni, ilyenkor az idő is lassabban telik, mint ahogy szokott és minden idegesítő. Minden perc legalább egy évnek tűnik.. Majdhogynem Ő nevelt fel, és ha baja lesz.. Azt már végképp nem élném túl.. A takarómba burkolózva próbáltam a filmre koncentrálni, de képtelen voltam, ezért viszonylag hamar ki is kapcsoltam. Próbáltam enni valamit, de egy falat se ment le a torkomon, csupán pár korty kávéból állt az úgymond reggelim. Úgy látszik ez jelenti erre a napra az energiaforrást.. És minden egyéb mást. Elmentem még kávéért, addig se bámulom a négy falat otthon. Épp hazafelé tartottam amikor megszólalt a telefonom. Miután letettem már nem örültem ennyire a hívásnak. A fájdalom könnyek formájában jelent meg. Hallottam, sőt fel is fogtam amit Max mondott, csupán nem akartam elhinni. Nem hívhattam fel Brookot, még ha azt is mondta, hogy tegyem meg, nem akartam elrontani már most az útjukat.

- Niall..?

- Minden oké?

- Én nem akarlak zavarni, cs.. Csak..

- Mi történt?- hangja aggodalommal telve csengett.

- Kelly..

- Otthon vagy?

- Most megyek..

- Ne menj haza, hanem gyere ide. Vagy.. Várj.. Inkább én elmegyek érted, csak mond meg hol vagy most.

- Nem.. Öhm.. Én.. Öt perc és ott vagyok, de.. Nem akarlak zavarni vagy a t..

- Lan.. Siess.

- Oké.- suttogtam és letettem. A kávém a legközelebbi kukában landolt. Időközben letöröltem könnyeimet és próbáltam kicsit összeszedni magamat. Niall a lépcső tetején ülve várt, de amint meglátott felpattant és felém sietett, majd elém érve szorosan ölelt magához.- Sajnálom.- hangom alig volt hallható.

- Gyere be.- kezét hátamra téve vezetett be a házba, majd fel a szobájába. Leültünk az ágyra, én pedig még mindig azon voltam, hogy összeszedjem magam.

- Sajnálom.. Nem hívhattam mást.. Brookon kívül csak te vagy nekem Niall, de ő elutazott és nem akartam ezzel zavarni és téged sem akarlak.

- Lan, ne aggódj. Akár éjjel kettőkor is hívhatsz.- kezemet övéi közé fogta és nyugtatásképpen ujjával simogatta kézfejemet.

- Kelly kórházba van.- könnyek folytak végig arcomon.- Max szerint nem lenne jó ha odamennék, csak magamnak okoznék fájdalmat. Azt mondta ezúttal súlyosabb ez az egész.- mindenem remegett. Magához húzott és megölelt, erősen kapaszkodtam karjába. Féltem. Féltem, hogy elveszítem Kellyt.

- Nyugodj meg.- hátamat simogatta.- Kells jól lesz..- egy puszit nyomott a hajamba, majd fejét enyémnek nyomta, de nem engedett el. Hittem neki.