10. fejezet

Kelly rosszul van.. Az egész éjszakát mellette töltöttem a kórházban, ami persze nem tetszett se Maxnek, se Louisnak, én azonban vele akartam lenni, még ha ő nem is tudott róla, hogy ott vagyok. Alszik már napok óta, az orvosok jobbnak látták így. Elvileg rájöttek mi a baja, de nem mondták meg, ahogy Max sem, nem szeretnék ha túlságosan is aggódnék, szerintem viszont jogom van tudni. Louistól tudom, hogy megműtik, ezt is szépen el akarták titkolni előlem, de hogy minek.. Ha már felhívtak, hogy mi van, akkor már mondjanak el mindent az állapotáról.
- Lan, aludnod kell.- nem válaszoltam.
- Louisnak igaza van, nem tudsz semmit sem tenni. Szólok amint megtudok valamit.- a sírás fojtogatott, de tartottam magam. Arcomat látva Max magához ölelt..- Ne aggódj, minden rendben lesz.- biztató mosoly jelent meg arcán. Nem tudom miért, de hittem neki.
- Majd én elviszem.
- Köszönöm.- úgy látszott nem volt beleszólásom.. Louis hátamra tette kezét, és kivezetett a kórházból. Nem akartam elmenni, de úgy sem tudtam volna őket meggyőzni, így értelmetlen lett volna minden próbálkozás. Nem szóltunk egymáshoz a kocsiban, csönd volt, ami zavart mert a fejemben a gondolatok megállás nélkül száguldoztak. Nem akartam semmire se gondolni, főleg nem a történtekre, csak szerettem volna mindent rendben tudni.. Szerettem volna otthon, az ágyamban feküdni azzal a tudattal, hogy Kelly jól van. Louis valami hotelhez vitt, nem értettem.. Azt hittem Kellsék házához fog majd vinni.
- Foglalok szobát, addig maradj itt.- keze után nyúltam amikor ki akart szállni a kocsiból, ezzel megállítva.
- Nem kell ezt csinálnod.- kérdőn nézett rám.- Te elmész Elhez, vagy vissza Londonba, én meg Maxékhez.- sóhajtottam. Pár pillanat múlva szó nélkül szállt ki a kocsiból és ment be az épületbe. Nem akarom, hogy rám költse a pénzét, főleg nem azt, hogy sajnálatból vagy szánalomból legyen mellettem. Néhány perc múlva vissza jött és kinyitotta a kocsi ajtaját az én oldalamon, kissé nekidőlt annak és csak engem nézett. Szólásra nyitottam számat, de gyorsabb volt nálam.
- Tudom, hogy nem akarsz itt lenni, de kérlek csak most az egyszer.. Ha szeretnéd magadra hagylak amint felértünk a szobába.- szó nélkül szálltam ki a járműből. Apró, mégis elégedett mosoly jelent meg arcán, majd mutatta merre kell menni. Lifttel mentünk fel a szobához, előreengedett, de megállt az ajtóban, mondott volna valamit, ezúttal azonban én vághattam az ő szavába.
- Itt maradnál?- hangom halk volt mégis tisztán hangzott.- Kérlek.- újból a könnyek határán voltam. Szánalmasnak éreztem magam a gyengeségem és a sebezhetőségem miatt. Nagyot nyeltem, majd lehajtottam fejem és elfordultam.- Nem számít.- behunytam szemem, engedtem had gördüljön végig egy könnycsepp arcomon. Ennyit arról, hogy ezentúl erős leszek, hogy majd megváltozok és a múlté a gyenge Lana.. Menthetetlen vagyok, de egyáltalán mit vártam? Hogy ezáltal Louis újra közelebb kerül hozzám? Csak magamat bántom ezzel a viselkedéssel, ezzel a reménykedéssel. Lout sosem fogom visszakapni, már nem lesz semmi sem ugyanaz. A gondolataim csillapítására inkább küldtem egy üzenetet Brooknak, szükségem van rá.. Utálom magam emiatt, hiszen még csak most jöttek haza, de nem tehetek mást, tényleg szükségem van rá és a segítségére. Centiken múlott, hogy nem ütköztem a ragyogó, kék szemű fiúba amikor megfordultam. Kérdőn néztem rá, hiszen azt hittem már elment, ugyanakkor feleslegesnek tartottam letörölni könnyeimet arcomról, megszokhatta már a viselkedésemet és ezt a fajta tulajdonságaimat, viselkedéseimet. Apró sóhaj hagyta el száját majd szavak helyett inkább karjai közé zárt. Meglepett ezzel a cselekedetével így csak lefagyva álltam ott, de pillanatokon belül már pólójába fúrtam arcomat. Louis ölelése mindig megnyugtatott, és ez most sem volt másképp, apró mosolyt küldtem felé amolyan köszönetképpen. Végigsimított karomon majd a kezembe adott egy táskát, amiben felismertem a saját holmijaimat, de ezeknek Kellyék házában kéne lenniük.- Köszönöm.
- Fél órán belül visszajövök, oké?- bólintottam, majd miután elment én a fürdőbe vettem az irányt. A forró víz alatt sikerült összeszednem gondolataimat, és magamat is. Nem eshetek pont most apró darabokra.. Pozitívnak kell lennem, és nem a legrosszabbakra gondolni. Louis előbb visszaért, de nem mentem ki a fürdőből, ugyanis nem volt egyedül. Pillanatok alatt felismertem Niall hangját és hallottam azt is, hogy aggódnak miattam. Nem akartam tovább hallgatni ezt a beszélgetést ezért inkább kiléptem hozzájuk, mint ha mi sem történt volna. Elhallgattak, amint megpillantottak. Előbb felhívhatta már a kis szőkét, ugyanis nem öt perc az út ide Londonból.. Nem tudtam mit mondani, ezért inkább meg sem szólaltam, de ők sem. Sóhajtottam majd elmentem volna mellettük, hogy igyak valamit, de Niall a csuklóm után nyúlt. Egy mozdulattal magához húzott és megölelt.
- Minden rendben lesz.- csak én hallhattam, ugyanis a fülembe suttogta.- És ne aggódj, még a monokliddal is szép vagy Lan.- halkan nevetett fel, én pedig elmosolyodtam és zavaromban lehajtottam inkább fejemet.
Egy puszit nyomott a hajamba, majd engedte had menjek oda, ahova az előbb is akartam. Töltöttem magamnak egy pohár narancslevet és leültem a kanapéra. Éreztem magamon a tekinteteket és hallottam ahogy sugdolóznak is, elég idegesítő volt.
- Szörnyűek vagytok.- felkeltem és az ajtóhoz mentem.
- Héé, hova mész?
- Nem mehetek el, vagy mi?- egymásra néztek majd újra, vissza rám. Nem akartam velük kiabálni, ahogy azt sem, hogy úgy kezeljenek, mint egy kisgyereket.- Nem kértem, hogy gyere el hozzám vagy hozz el ide. El is mehettél volna miután megérkeztünk, de nem, még mindig itt vagy. Azt sem kértem, hogy hozz ide, vagy hogy hívd fel Niallt és rángasd ide őt is.- nem szóltak semmit. Széttártam kezeimet, majd egyszerűen csak kimentem a hotelszoba ajtaján, el ebből az épületből.. Friss levegőre volt szükségem, hogy tisztán tudjak gondolkodni.

Louis szemszöge

- Utál engem.

- Dehogy utál, csak..- a fejét vakargatta, mintha csak a legmegfelelőbb szavakat keresné.- Érthető, hogy így viselkedik.

- Csak segíteni akartam neki és helyrehozni.. A dolgokat.

- És erre ő is rá fog jönni, de most időre van szüksége.. Túl sok minden történt egyszerre az életében, adj neki időt és teret.- a szőke barátomnak talán igaza van, és hagynom kell egy kicsit, de nem megy. Nem tudom miért, de nem tudom így látni, képtelen vagyok nézni a fájdalmat a szemében. Talán csak a bűntudatom miatt, talán nem. Igaza volt, elmehetnék Eleanorhoz, de én még is itt vagyok.. Vele. Tényleg csak azt szeretném ha megint boldog lenne és túl tudna lépni a múltnak azon részén, ahol fájdalmat okoztam neki. Niall itt maradt, jobbnak láttuk.. Az ajtó csukódására mind a ketten egyszerre fordultunk hátra a kanapén, Lan jött vissza. Intett nekünk, majd leült Niall mellé, vállára hajtotta fejét, aki átkarolta és hátát simogatta. Niallel olyan könnyen kijönnek, és annyira más ha vele van.. Talán a bizalom teszi, hogy ő mindig ott volt mellette, még a szakításunk után is számíthatott rá, támogatta.. Ez az ami kettőnk között már régóta nincs.. Bizalom. Azért viselkedik így velem, mert fél, hogy újra eljátszom bizalmát és újra ez lenne a vége, de.. Bárcsak ne érezne így, bárcsak ne ezt látná bennem.. Bárcsak jóvá tehetném a hibáimat. Ha változtatnék a múlton, megtenném.. Nem engedném, hogy így legyen vége. Ő nem ezt érdemli, Lana az egyik legérzékenyebb és egyben legodaadóbb ember akivel találkoztam. A mosolya beragyogja bárki napját, tudom, mert velem is ezt tette.. Önzetlen és mindig a barátait, a szeretteit helyezi maga elé..

- Jobban van.- lágy hangjának köszönhetően gondolataim félbeszakadtak, aminek kissé örültem. Miért gondolok rá, és arra, hogy milyen..?

- Voltál bent nála?- Niall kérdésére a válasza mindössze hümmögés volt.

- De nem mehettem be.. Senkit sem engednek be hozzá, viszont azt mondták minden rendben van.- anélkül, hogy ránéztem volna, tudtam hogy mosolyog.- Max azt mondta nyugodtan menjek haza, pár napig úgy sem fogok tudni vele beszélni, mert altatásban tartják.

- Mondtuk, hogy ne aggódj.

- Hazaviszünk.- rám nézett. Szemei csillogtak, és arcán még mindig ott ült a mosolya.

- Így is túl sokat tettetek értem, szóval nem szükséges.

- Nem is kérdeztük.- összeborzolta a mellettem ülő szőke tincseit, aki elnevette magát.

- Majd Niall elvisz, nekem van néhány dolgom.- minek rontsak a helyzeten? Semmi értelme nem lenne ráerőltetnem, hogy velem jöjjön és beszéljük végre át a dolgokat, különben sem az a befolyásolható lány.

- Pakolj össze és megyünk.- bólintott, majd felkelt és eltűnt a másik szobában.- Hé, mi van veled?

- Semmi.

- Lou.. Nem utál téged, csak nem tudja mit gondolsz és, hogy bízhat-e megint benned.- elgondolkodtam szavain, de fogalmam sincs mit kéne tennem.

- Köszönöm.- Lana jelent meg előttem.

- Bármikor.- elmosolyodott, majd egy puszit nyomott az arcomra. Egyszerre hagytuk el az épületet, de amíg ők vissza indultak Londonba, én a a barátnőmhöz mentem.

9. fejezet

Szörnyű fejfájásra keltem, a mellettem még alvó Tristan társaságában. Zavaros a tegnap este, az még megvan, hogy valami színes koktél féleséget szürcsölök, amire egy kb. velem egyidős srác hívott meg, de utána már csak az van, hogy állunk a ház előtt. A közepe teljes sötétség az estémnek. Talán nem is baj, lehet nem vagyok kíváncsi arra az énemre, bár ki tudja. Talán sokkal jobb arc, mint a jelenlegi. Nagy nehezen megkerestem a telefonomat, már tíz óra is elmúlt és volt egy tucat nem fogadott hívásom, a legtöbb Brooktól jött, akadt néhány Nialltől is, de azt tudom hogy a barátnőm miatt. Halkan másztam ki az ágyból, bár szívem szerint maradtam volna még, de nem akartam felkelteni Tristant. A lenti fürdőszobában zuhanyoztam le, tényleg nem akartam felkelteni. A hajamat hagytam had omoljon vizesen a vállamra, és száradjon meg magától. Felvettem egy szürke melegítőnadrágot és egy pink ujjatlant hozzá. Becsoszogtam a konyhába és feltettem főzni egy adag kávét. Gondolkodtam a reggelin, de semmi étvágyam nem volt, így ez az ötlet kilőve.
- Jó reggelt.
- Neked is.- elmosolyodott.
- Jobban nézel ki, mint este.
- Vicces.- vigyorogtam. Miután lefőtt a kávé a kezébe nyomtam egy csészével és mutattam, hogy menjünk a nappaliba. Elfoglaltuk a kanapét, bekapcsoltam a tv-t, bár nem igazán kötött le. Az ajkamba haraptam, majd felé fordultam, kíváncsi tekintettel nézett rám. Letettem a bögrét a dohányzóasztalra és magam alá gyűrtem egyik lábamat.- Sajnálom.. Mondjuk úgy, hogy az egészet és, hogy szörnyen viselkedtem. Általában nem vagyok ilyen.
- Meg is leptél, de aranyos voltál.- a szemeimet forgattam.- Van valami oka, vagy csak ehhez volt kedved?
- Is-is. Maradjunk annyiban, hogy nem könnyű az életem, de nem panaszkodok. Nagyszerű barátaim vannak.- elmosolyodtam.
- Tegnap azt mondtad utálod Tomlinsont.- arcomra fagyott a mosolyom.- Mi történt köztetek?
- Gondolom olvastad vagy hallottad te is, szóval tudhatod.
- És ha én tőled akarom hallani?
- Akkor ugyan azt hallanád, mint amit Louis elmondott, mert..- nagyot nyeltem.- Ez az igazság.- megrántottam a vállamat, de rajtam volt a sor. Emlékeztettem, hogy megígérte válaszol nekem pár kérdésre. Igazából ilyen alapkérdéseket tettem fel neki, honnan jött, miért.. Csak a szokásos, mert nem igazán tudtam ezekről semmit sem. Mint kiderült a szüleivel nyár végén költöztek ide, itt szerette volna befejezni a sulit, csak azt nem mondta miért, de nem is kérdeztem, az ő dolga, nem az enyém. Jó volt vele beszélgetni, de tényleg, nagyon jó fej és aranyos srác, sok hülyeséggel és nevetéssel. - Bocsi, csak egy perc.- a csengő hangjára keltem fel és siettem ajtót nyitni.- Mit keresel itt?- Louis állt az ajtóban, kissé meglepettnek tűnt. Arra várt, hogy nem leszek itthon, vagy, hogy majd kedvesen fogom fogadni? Tévedett, mindkét esetben.
- Csak be..
- Nem, nem szeretnél.- felvonta szemöldökét.- Bocsi, de ehhez most tényleg nincs kedvem. Jobb ha most elmész.
- Érdekes.. Tegnap te hívtál ide, hogy tudni akarod az igazat.
- Igen, az tegnap volt és meg is tudtam, többre nem vágyom, köszi.
- Lan, ne csináld ezt.. Ne zárj ki..
- Ne zárjalak ki? Beszélünk, nem veszekedek vagy kiabálok veled, pedig hidd el, hogy megtenném. Mit akarsz még? Hogy vágjak mindenhez jó képet?
- Azt hogy megértsd az én oldalamról is.
- Te sem érted meg az enyémről, szóval miért én legyek az, aki enged?
- Ne már Lan..
- Minden rendben?- Tristan állt meg mögöttem. Szupeer. Azt kívántam abban a percben, hogy bárcsak elnyelne a föld, de nem nyelt el. Kissé kínosan éreztem magam.
- Minden, már épp indult, ugye?
- Be sem mutatsz a barátodnak?- grimaszoltam, de csak Louis láthatta, aki kissé elmosolyodott tőle, majd egy torokköszörüléssel elintézte ezt.
- Tristan, ő itt Louis. Louis, ő az osztálytársam Tristan.- bemutatkoztak egymásnak is és lepacsiztak.
- Én nem kapok jelzőt?
- Ohh nagyon sokat kaphatnál.. Melyiket szeretnéd hallani?
- Azt hiszem én most inkább megyek.- elmosolyodtam és bólogattam, majd miután elköszönt be is csuktam az ajtót.- Sajnálom, csak.. Bonyolult.- visszamentünk a nappaliba és folytattuk a baráti beszélgetést ott, ahol abbahagytuk. Tris felhozta a Louis témát, de végül is csak érdekelte milyen volt a kapcsolatunk. Furcsán hangzik, de jó érzés volt róla beszélni, persze a tudat, hogy ez mind csak kamu volt érződött és fájt, de a közös pillanatainkra visszagondolva boldogsággal töltött el ez az egész. Az emlékek szinte felszakadtak bennem, de nem osztottam meg mindent a szőke barátomnak, csupán magamnak hagytam meg ezeket a képeket. A mellettem ülő fiú hangja rángatott vissza a valóságba, de nem értettem mit mondott, ami feltűnt neki, ezért csak amolyan ismétlésképpen fejével a villogó telefonomra bökött. Megköszöntem és a kijelzőt látva felpattantam egy bocsánatkérés után és a konyhába siettem, ahol fel is vettem a villogó készüléket.
- Manchesterbe kell mennem.- épp hogy visszaértem a másik helységbe már szaladtak is ki a szavak a számon.
- Tessék?
- Tristan.. Menned kell, sajnálom. Később mindent megmagyarázok, ígérem.
- De..
- Kérlek.- bólintott majd kiment én pedig felszaladtam a szobámba, átöltöztem, a hajamat egy laza kontyba fogtam, végül zsebre tettem a telefonomat már mentem is. Miután bezártam a bejárati ajtót, fordultam meg, de hirtelen éles fájdalom hasított valahova a fejembe. Egyből a fájó ponthoz kaptam, de nem vérzett viszont rohadtul fájt.
- Úristen Lana! Jól vagy? Én.. Nem volt szándékos, csak.. Annyira sajnálom.
- Louis mi a francot keresel itt?!
- Max felhívott.- ne nézz így rám, én sem tudtam először, hogy miért engem hívott.
- Oké, akkor tudod, hogy nem érek rá.
- Elviszlek.
- Mi? Nem!
- Így nem vezethetsz.
- Szóval ez volt a terved? Leütsz, csakhogy te vigyél oda és tudjunk beszélni?
- Ne legyél hülye és most szállj be a kocsiba.- ellenkeztem volna, de semmi sem jutott eszembe, ezért beültem az autójába. Épp, hogy elindultunk már kapcsolta is be a rádiót, amit én egyből ki is nyomtam, utálom ha szól, csak nagyon ritkán hallgatom, de akkor is halkan, és ezt ő is tudja. Lehajtottam a tükröt és megnéztem a fájó pontot. A bal szememnél egy lila folt díszítette arcomat, épp, hogy hozzáértem fájdalom hasított belé.- Tényleg nem volt szándékos.- rám nézett végül újra az útra koncentrált. Csak hümmögtem majd felhúztam térdeimet és csak néztem a mellettünk elsuhanó alakokat. Ha már három és fél órát ki kell bírnom anélkül, hogy én vezetnék, legalább úgy tegyem ahogy én szeretném.
- Ezt imádni fogod.- hangja lágy volt, arcán gyönyörű mosoly ült és a nap fényében szemei szinte ragyogtak. Kinyújtotta felém kezét, habozás nélkül tettem eleget kérésének és megfogtam azt. Mellette minden olyan más, én is az vagyok, eleinte féltem, de most már tudom, hogy nincs mitől tartanom ha vele vagyok. Egy fához vezetett ami alatt egy kék-fehér kockás pléd volt leterítve a zöld fűre. Körülötte helyett kapott néhány édesség, két pohár, pezsgő jégben és különféle gyümölcsök olvasztott csokiban. Számomra gyönyörű látvány volt és nagyon kedves gesztus.
- Ezt mind te csináltad?- mosolyogva bólintott.- Köszönöm.
- Megérdemled.- lágy csókot lehelt ajkamra majd kinyitotta a pezsgőt. Kellemes volt Louval lenni, csak mi ketten.. Nem kell ennél több, mert ez így tökéletes. Nem várom el, hogy drága éttermekbe menjünk, mert őszintén nem is vágyom olyan helyekre, plusz nem szeretném ha a pénzét rám költené. Nem a pénze miatt vagyok mellette.. Miután besötétedett csak néztük a csillagokat egymás karjai közt. Minden annyira nyugodt volt. Leírhatatlan érzések kavarogtak bennem, el sem tudtam volna képzelni szebb napot.- Mindig szeretni foglak.- szavai szívemig hatoltak.
- Lana!- újra a jelenben. Az emlékképek még tisztán éltek fejemben, hangja és szavai fülemben csengtek továbbra is.- Lehet, hogy nem akarsz velem beszélni, de azért ne nézz levegőnek.
- Bocsi.- mivel fogalmam sem volt miről maradtam le, csak ennyi telt tőlem. Én szerettem volna vele beszélni, hallani a hangját, de nem volt erőm ehhez, csak minél előbb ott akartam lenni.
- Nézd, én tényleg nem akartalak még jobban megbántani, de ez tűnt a legjobb ötletnek akkor.- éreztem magamon tekintetét, de továbbra is kifelé bámultam az ablakon.- Nem akartam, hogy utána téged támadjanak az emberek.. Csak neked akartam jót.- torkom elszorult.. Ha elkezdek sírni előtte, kinyitom az ajtót és az aszfaltra vetem magam.. Nem válaszoltam, mert nem tudtam mit mondani és félő volt, hogy hangom megremegne. Inkább bekapcsoltam a rádiót, jobb, mint a semmi, még ha elég átlátszó cselekedet is volt. Bárcsak elmondhatnám neki mindazt amit szeretnék..

8. fejezet

Tudom, hogy ez nem a leghelyesebb, de másképp nem tudom meg azt, amit akarok.. Így hát küldtem neki egy üzenetet, hogy szükségem lenne a segítségére egyből írta, hogy pár perc és itt lesz. Kicsit rosszul érzem magam amiatt, hogy hazudok ezzel neki, de ezt most muszáj. Azt hiszem legalább is.. Mivel tudja hol a pótkulcs nem igazán törődtem semmivel, csak elnyúltam a kanapén, kissé lelógattam a fejemet a szélénél és a tv képernyőjét bámultam. Alig tíz perc telhetett el amikor Louis jelent meg előttem.
- Nem úgy tűnsz, mint akinek segítségre lenne szüksége.- felültem és mutattam, hogy üljön le. Úgy is tett, de a kérdő tekintet még mindig ott volt az arcán, némi értetlenséggel keverve.
- Bocsi, de tudtam, hogy ha az igazi okot mondom kitalálsz valamit és nem jössz el.
- Hazudtál?
- Igen, nos.. Szörnyű ember vagyok hatalmas hazugsággal.. Veled ellentétben.
- Lan..
- Nem ezért hívtalak ide.- leintettem.- Mit mondtál az embereknek miután vége lett a kapcsolatunknak? Vagy.. Akárminek.- csak sóhajtott.
- Azt, hogy nem működött. Nem éreztünk a végére többet egyszerű barátságnál..  Megpróbáltuk, de nem ment.
- Hát.. Wáó..- lenyeltem könnyeimet.
- Figyelj.
- Ne. Ne mondj semmit.- őszintén? Nem erre számítottam. Nagyon nem.. Fogalmam sincs mire számítottam, vagy mire kellett volna. Hogy majd azt mondja dobott?..
- Had magyarázzam meg.
- Csak.. Menj el. Igen, tudni akartam, de most menj el..
- Kérlek.
- Én is Louis.- behunytam szemem és mély levegőt vettem. Egy könnycsepp gördült végig arcomon, akaratom ellenére. Szuper.. Egy puszit nyomott a homlokomra, és amikor megszólalt hangja szinte csak suttogás volt.
- Sajnálom.- pár pillanat múlva hallottam az ajtó csukódását. Szaporábban vettem a levegőt, arcomat kezeim közé temettem, de nem sírtam. Pedig szerettem volna, mert fájt ez az egész. Még mindig fáj ez az egész, de azon az egy könnycseppen kívül nem engedtem többet végigfolyni arcomon. Megráztam a fejemet és felkeltem a kanapéról. Felmentem az emeletre ahol beálltam a zuhany alá, majd felöltöztem és feltettem egy kis sminket, a jobb kinézet érdekében. Úgy voltam vele, hogy ha más is az alkohollal oldja meg a problémáját, akkor én miért ne tehetném. A szüleimet pont nem fogja érdekelni.. Különben is, amiről nem tudnak az nem fáj nekik, pedig mennyire ki lennének akadva.. A már így is elcseszett lányuk alkoholt is fogyaszt.. Félő lenne, hogy zárkába adnának. Nem bánom, így vagyok a többiekkel is, akik elleneznék. Abba a bárba mentem amiről Brook régen annyit áradozott, hogy egyszer el kell mennem vele oda. Majd egyszer vele is elmegyek.. Ismerős sehol sem volt amikor beléptem az ajtón, felültem az egyik bárszékre és rendeltem egy whiskeyt. Amíg az italomra vártam kicsit körbenéztem. Elég átlagos helynek tűnt, nem tudom Brook mit látott benne ami ennyire megtetszett neki, de nem számít. Semmi sem számított. Különben is.. Jobb itt, mint otthon sírni a négy fal között. Vagy nem? Nekem igen. Ha valakinek meg nem tetszik, nos.. Az az ő problémája, nem pedig az enyém. Egyszer én is érezhetem jól magam, így ahogy az idő telt a poharak úgy ürültek. Volt, hogy mások hívtak meg cserébe egy táncért, de nem bántam, mert tényleg jól éreztem magam és elfelejtettem azokat a dolgokat, amiket el akartam felejteni.
- Lana? Mit keresel itt?
- Hali Tristan.- elmosolyodtam.- Én csak úgy vagyok. Tudod..- megrántottam a vállamat.
- Brookra vársz?
- Nem.- hevesen ráztam a fejemet.- Ő nincs itthon, elutazott.
- Ketté vált a csapat.. Mi történt?- vettem, köszi Tris.
- Vicces.- vállon löktem, de vigyorogtam.
- Iszol velem valamit?
- Menni készültem.
- Akkor innod kell még egyet velem.- elnevettem magam és a fejemet ráztam.
- De te viszel haza.. Nem hiszem, hogy tudok egyenesen menni.
- Oké.- nevetett és rendelt valamit, de azt nem értettem, hogy mit. Igazából nem tudom mit ittunk, de ütős volt, ráadásul nem hagyta, hogy én is fizessek. A karjába kapaszkodtam amikor kiléptünk a bárból. Hideg volt a levegő kint, szerintem éjfél is elmúlhatott már.- Kérdezhetek valamit?
- Ki akarod használni, hogy ittam?- nem válaszolt.- Persze, hogy kérdezhetsz.
- Miért engeded, hogy Brooklyn helyetted döntsön?
- Ő nem dönt helyettem, elég nagy vagyok már hozzá, hogy tudjam mit akarok.
- Igen, pont ez az, de..
- Oké, tudom, hogy gondoltad, de Brook csak a legjobbat akarja nekem, oké? Sokszor talán úgy tűnik helyettem dönt, de nem így van és külső szemmel más, mert az emberek nem ismerik a múltunkat. Nem is igazán érdekel ha ezt gondolják, mert ha ő nem lenne, én sem tartanék itt. Jobban ismer, mint én saját magamat.
- Sajnálom ha ezzel megbántottalak.. Vagy ilyesmi.- a fejét vakargatta. Aranyos volt.
- Nem bántottál meg, megszoktam már.- csak mosolyogtam.

Tristan szemszöge

Sosem láttam még Lanat ilyen állapotban, vagy egyáltalán inni. Na nem mintha olyan régóta ismerném, de ez akkor is egy új oldala. Nekem mindig úgy tűnt, mint aki szeret inkább a szabályok szerint élni és a háttérben maradni, kerüli az alkoholt és az egyéb káros dolgokat. Nem hittem volna, hogy egy bárban fogom találni, főleg nem egyedül vagy ilyen állapotban. Nem hiszem, hogy indult volna, én meg nem akartam ott hagyni. Nem tudom miért vagy mi, de valami megfogott benne, ő olyan más. Más, mint a többiek és olyan ártatlannak tűnik. Az úton amíg hazakísértem kicsit beszélt a múltjáról, de lehetett érezni, hogy ez csak röviden van elmondva, kihagyta a fontosabb részeket, én pedig nem erőltetem, majd elmondja teljesen ha akarja. Persze voltak neki is kérdései, de nagy valószínűséggel nem emlékezne a válaszokra reggel, ezért csak annyit mondtam, hogy ha józan lesz megkapja a válaszokat. Nagyon aranyos lány, még így is, bár szerintem mire a házhoz értünk kicsit már kijózanodott.
- Bejössz?
- Nem hiszem, hogy a szüleid a..
- Egyedül élek.- az arcomat látva kissé elnevette magát.- Majd egyszer elmondom, de ha meg akarsz fagyni itt kint, felőlem maradhatsz.- ahogy beléptünk a házba kellemes, édes illat csapott meg. Segítettem neki felmenni a lépcsőn és eljutni a szobájáig.
- Aludnod kell. A holnapod nem lesz kellemes, jobb ha alszol egyet.
- Itt maradhatsz ha gondolod. Nem hiszem, hogy ilyenkor kéne hazamenned.
- Nem, én ne..
- Nem zavarsz és ennyivel tartozok. Ha nem akarsz a vendégszobába vagy a kanapén aludni itt is aludhatsz.. Elférünk mert nagy az ágyam.- széles mosoly jelent meg arcán. Határozottan nem az a Lana akit megismertem, de nem szándékoztam kihasználni ebben az állapotban. Mire észbe kaptam, már mellette feküdtem és hallgattam halk szuszogását. Felé fordultam és az arcát csodáltam. Mi történhetett ami így megviselte? Ami miatt ennyire összetört.. Igen, tudok néhány dolgot, kicsit kérdezősködtem az emberektől. Sokan azt mondták Lana mindig ilyen törékeny és félénk volt, de én nem tudom.. Azt igen, hogy együtt volt Louis Tomlinsonnal, de úgy tudom barátságban váltak el, szóval ez nem lehet ok. Persze a szakítás megviseli az embereket, de nem ennyire és pár hónap múlva nagyjából minden a helyére jön. Rajta viszont nem ezt látom. Így ismertem meg és mások szerint mindig is ilyen volt, csak most egy kicsit még jobban visszahúzódott. Vajon a szülei miatt? Nem szeretem és nem is bírom elviselni a fájdalmat az arcán, segíteni szeretnék neki.. Boldognak látni, mert azt érdemelné meg.