20. fejezet

- Mit keresel itt?- épp, hogy kinyílt az ajtó a kérdés már is kibukott belőlem. Nem akartam egy látogatót sem, főleg őt nem. Hiszen.. Minden az ő hibája volt. Oké.. Talán nem minden, de a nagy része, miatta történt. Ő hívott át, és itatott le, szóval mondhatni 50%-ban ő tehet a történtekről, a másik fele pedig nyilvánvalóan az enyém, ugyanis én maradtam ott, amikor simán mondhattam volna neki nemet is. De mégsem tettem.. És most itt tartok, Tristan nélkül vagyok bezárkózva nemcsak a külvilágtól, hanem a barátaimtól és az életemtől is. Ha viszont azt nézzük, Niall mondta el Trisnek, szóval.. Nem, nem az ő hibája, ahogy valószínűleg Louis sem lehet a bűnös. Ez mind miattam van, elég idős vagyok már, hogy eldöntsem mit akarok, és hogy egyáltalán döntsek a saját életemről.. Én így akartam, de hogy miért, arra a mai napig nem jöttem rá. Volt valami a tekintetében aznap este, ami miatt nem tudtam neki nemet mondani. Valami mindig lesz a tekintetében ami erre fog késztetni.. Talán igazuk van azoknak, akik azt mondták, nem vagyok túl rajta, de lehet, hogy ők tévednek. Fogalmam sincs mit érzek, a fejemben teljes a káosz és képtelen vagyok kiigazodni saját magamon. Louis vagy Tristan.. Tristan vagy Louis.. És itt a harmadik lehetőség Lana.. Nem játszhatok egyikük érzéseivel sem és az igazság az, hogy nem is akarok, hiszen mind a ketten fontos szerepet töltenek be az életembe. Nem akarom elveszíteni egyikőjüket sem, de félek, hogy közel állok ehhez. Érzem, hogy valaki a legvégén meg fog sérülni.- Nem kéne itt lenned.- már a szobámban ültünk egymás mellett, szótlanul. Tényleg nem akartam vele beszélni, ahogy senkivel sem, csak egyedül akartam lenni és mindent átgondolni, normálisan.. Zavaró és befolyásoló tényezők nélkül. Márpedig Louis eléggé befolyásoló tényező jelenleg. Tanácstalan voltam.. A szálak a lehető legrosszabbul gabalyodtak össze, én pedig nem láttam a végét, ahogy a kiutat sem.- El kell menned.
- Nem hagylak így magadra.
- Ne nehezítsd meg ennél is jobban..
- Csak engedd, hogy segítsek.
- Eleanor már vár, menj.
- Manchesterbe van..
- Louis kérlek.- ezúttal hangom már nem kérlelően csengett, sokkal inkább voltam határozott. Felkeltem, ezzel is jelezve, hogy tényleg mennie kell, nem folytathatjuk ezt a beszélgetést, vagy akármit.. Sóhajtva kelt fel, de mielőtt elhagyta volna szobámat szorosan ölelt magához. Néhány pillanat múlva egyedül maradtam a házban, ezáltal gondolataim ismét visszatértek. Az ágyamra feküdtem, mély levegőt vettem, behunytam szemeimet és csupán elmerültem emlékeimben, válaszok után kutakodva.
Az égbolt Londonhoz hűen felhős volt és komor, bár engem nem zavart, szerettem ezt az időjárást. Talán azért, mert egész életemben itt éltem, ezáltal hozzá is szoktam. És mert, én nem voltam soha az a 'napsugár' személyiség, sokkal inkább a ború volt jellemző rám az elmúlt évek alatt, de volt saját napsütésem, méghozzá egy kék szemű, csodálatos fiú személyében. Louis mindig tudta mit mondjon, illetve tegyen ha magam alatt voltam. Lágy szellő simogatta bőrömet, karjait mégis szorosabban fonta körém. Szerettem vele kint ülni, egymás karjai közt. Olyan átlagos volt. Semmi kiabálás, semmi vaku.. Csak magunk voltunk.
- Tudod.. Örülök, hogy megismertelek.
- Igen? Miért?
- Mert hozzád hasonló lánnyal még nem találkoztam.- elhallgatott egy pillanatra, majd folytatta.- Melletted minden normális.. Minden perc, amit veled töltök kincs.
- Túlzol Lou..
- Nem..- talán tényleg eltúlozta a dolgokat, mégis szavai szívemig hatoltak, teljesen meghatott velük. Abban a pillanatban úgy éreztem, nem voltam még annál boldogabb, és ezt a boldogságot semmi és senki sem veheti el tőlem.
Az emlékemnek vége szakadt, pedig még nem kellett volna.. Azonban pillanatokon belül követte egy másik, de bár ne tette volna.. Bárcsak folytatódhatott volna az előző, és újraélhettem volna, azokat a boldog perceket karjai közt..
A mosdókagylón támasztotta magát kezeivel és lehajtotta fejét. Lassan lépkedtem oda hozzá és kezemet vállára tettem amitől felém kapta tekintetét.- Minden rendben?- szinte suttogtam a szavakat. Alig észrevehetően rázta meg fejét, majd úgy helyezkedett, hogy szembe kerüljön velem. Kezével végigsimított arcomon és nagy sóhaj hagyta el telt ajkait. Arcáról fájdalom tükröződött vissza és szemei a szokottnál is jobban csillogtak. Ajkai elnyíltak egymástól, de nem hagytak el szavakat. Közelebb léptem hozzá és megöleltem. Arcát hajamba fúrta majd gyengéden tolt el magától, kezeit karomra tette és mélyen véste tekintetét enyémbe.
- Nem tudok neked tovább hazudni. Sajnálom.- nem válaszoltam. Vártam a folytatást. Nem igazán tudtam mi történik körülöttem, vagyis volt egy sejtésem, de csak remélni tudtam, hogy a gyanúm nem fog beigazolódni.- Lana, te egy gyönyörű, aranyos lány vagy..
- Ne folytasd.- félbeszakítottam mielőtt befejezte volna mondatát. Pont ettől tartottam. Mindig így kezdődik. Mondok rólad néhány szép dolgot aztán mire észbe kapsz már vége van mindennek.
- Hallgass végig, kérlek.- fülem mögé tűrt egy kósza tincset.- Nem tudom ezt tovább tenni veled. Hazudni. Nem ezt érdemled.. Hatalmas szíved van és a bizalmadba engedtél amit én kihasználtam.- ajkaim szétnyíltak, de mielőtt bármit is mondhattam volna megelőzött.- Csak kihasználtalak, Lana. Eszköz voltál, hogy féltékennyé tegyek valakit. Hidd el, szörnyen érzem magam.- leráztam magamról kezeit és hátráltam egy lépést. Hallottam amit mondott, el is jutott a tudatomig, csupán nem tudtam elhinni. Megalázva és átverve éreztem magam, egy buta kislánynak akit az orránál fogva vezettek egész idő alatt. Szemeimet ellepték a sós cseppek és látásom elhomályosult. Mielőtt újból megszólalhatott volna elrohantam.
Szívem összeszorult mikor az emlékképeket újra gondolataim váltották fel. Aznap megfogadtam magamnak, hogy Louis Tomlinson az életem hátralevő részében nem fog létezni, hogy soha többet nem sétálok bele ugyan abba a csapdába, most mégis itt állok előtte néhány lépésnyire. Aznap este a szívem millió apró szilánkra tört, amit az eső mosott el, jó messzire.. Mikor szemeim újra csukva voltak, és arcomat már nem áztatták a könnyek, egy újabb emlékkép kúszott be elmémbe, ezúttal azonban egy szőke hajú fiú szereplésével.
A nagy termetű szőrmók nyálas puszit hagyott arcomon óriás nyelvével, ezzel is jelezve, tetszik neki a fürdetés. Mondhatni mi is éppen annyira voltunk habosak és vizesek, mint Tris szüleinek édes kutyája, Bruce. Mire végre besamponoztuk az egész bundáját, vagy tízszer tisztelt meg minket azzal, hogy megrázta magát. Slaggal öblítettük le, amiből hatalmas vízi csata lett, de nem bántam, hisz egész idő alatt boldog mosoly ült arcomon.
A képek tovább pörögtek, kihagyva azt a részt mikor egymást kergettük és fröcsköltük, majd feküdtünk a fűben, hogy vizes ruháink megszáradjanak.. És az ez utáni történtek.. Mikor kéz a kézben sétálgattunk Manchester utcáin. Helyette jöttek a még élesen megmaradt képek, ahelyett, hogy újra átélném azt a napot. Most már tudom.. Lehetett száz boldog pillanatom Louis mellett, de azon a napon.. Mikor Tris és én Manchesterbe mentünk a családjához.. Akkor voltam a legboldogabb egész életemben..
- Azt hittem tudod mit akarsz.
- Gondolom beszéltél Niallel.
- Nem értelek..
- Én is elmondtam volna.
- Ohh, köszi.. Igazán rendes vagy.
- Nem történt semmi. Miért nem lehet ezt elhinni?
- Mert együtt voltatok!
- Az a múlt.. Tristan.
- Figyelj Lan..- hangja újra meglágyult, és mivel felkeltem ő is. Kezeimet övéi közé fogta, nyugodtnak tűnt mégis szemei fájdalomról árulkodtak.- Elhittem amikor azt mondtad szeretsz.. Elhiszem. De, őt is szereted.
- Tris..
- Ne, ne mondj semmit.. Látom ahogy ránézel.. Ahogy egymásra néztek. Lehet, hogy nem szeretett, de mostanra már biztos megváltozott.
- Kérlek..
- Sajnálom.
- Szóval ennyi?
- Bárcsak ne így lenne, de nem tudod mit érzel.- kérlelően néztem rá. Szemeim könnyekkel teltek meg alig pár másodperc alatt. Nagyon is komolynak tűnt, nem úgy, mint ha valaki viccelt volna. Behunytam szemeimet mikor lágy csókot lehelt homlokomra, majd végignézhettem ahogy kisétál a szobámból, és valószínűleg az életemből is. A fájdalom méregként folyt végig ereimben, szívem összeszorult és a levegő is túl nehéznek bizonyult.
Hiába minden.. A dolgok odabent, csak rosszabbra fordultak és minden kilátástalanabbá vált.