19. fejezet

Fejem mellkasán pihent, ujjaival apró formákat rajzolt karomra, amibe beleborzongtam, pedig épp, hogy bőrömhöz ért. Tökéletes pillanat volt, aminek nem akartam véget vetni, mégis volt egy olyan érzésem, már nem tarthat sokáig. Valaki meg fogja szakítani ezt a pillanatot, méghozzá ő lesz az. Nem akartam elengedni olyan messzire.. Ennyi ideig nélküle lenni, szinte elképzelhetetlen volt számomra. A nap lassan kúszott be az ablakon és a reggeli lágy szellő lengette a fehér függönyt. Mélyen szívtam be a friss levegőt, ami keveredett Louis illatával. Az érzés, ami bennem kavargott majdhogynem leírhatatlan. Lassan kászálódott ki mellőlem, miután egy puszit nyomott hajamba. Néhány pillanat múlva eltűnt a fürdőbe én pedig egyedül maradtam, ahogy pár óra múlva is egyedül fogok maradni. Fejem alá húztam párnáját és beszívtam illatát, ami csak jobban bódulatba ejtett. Sóhajtva másztam ki az ágyból és öltöztem fel. Ujjaink összefonódtak miközben sétáltunk lefelé a lépcsőn. Ritka pillanatok egyike, de a házban csend uralkodott. Mi sem igazán szóltunk egymáshoz, már annyiszor estünk túl ezen, még sem lehetett hozzászokni az érzéshez.
A következő maximum egy óra kiesett nálam.. Csupán darabkák voltak meg a teljes képből.. Mint amikor szótlanul nézem, ahogy bepakolja dolgait a kocsiba.. Kezem övé alatt pihen, a váltón. Ezután csak az van meg amikor már a reptéren állunk..
- Vigyázz magadra.- karjaim nyaka köré fonódtak, szorosan tartott derekamnál fogva. Arcunkat csupán centiméterek választották el egymástól.
- Te pedig ne hagyd, hogy Brook hülyeségekbe rángasson.. Csak ha nagy hülyeségről van szó.- elnevettem magam közben fejemet ráztam. Ajkát lágyan nyomta enyémre, amitől a pillangók kiszabadultak gyomromban.- Csak mosolyogj.- homlokát enyémnek döntötte, kék szemei ezúttal is rabul ejtettek.- Szeretlek.
- Én is szeretlek Lou.- egy puszit nyomtam arcára és..
Emlékeimből az ajtó csukódása hozott vissza a jelenbe, pedig szerettem volna elveszni bennük.. Szerettem volna rájönni, vajon hogy nem vettem észre az igazságot, hiszen annyi időt töltöttünk együtt, és még is.. Most itt vagyok. És a múlton rágódok, ahelyett, hogy a jelenben élnék. Tristan ült le mellém néhány pillanat múlva, arcomról eltűnt mosolyom, mikor szemeibe néztem. Nem olyan volt, mint szokott.. Sejtettem mi van a háttérben, még is reménykedtem benne, hogy nem arról lesz szó.
- Azt hittem tudod mit akarsz.
- Gondolom beszéltél Niallel.
- Nem értelek..
- Én is elmondtam volna.
- Ohh, köszi.. Igazán rendes vagy.
- Nem történt semmi. Miért nem lehet ezt elhinni?
- Mert együtt voltatok!
- Az a múlt.. Tristan.
- Figyelj Lan..- hangja újra meglágyult, és mivel felkeltem ő is. Kezeimet övéi közé fogta, nyugodtnak tűnt mégis szemei fájdalomról árulkodtak.- Elhittem amikor azt mondtad szeretsz.. Elhiszem. De, őt is szereted.
- Tris..
- Ne, ne mondj semmit.. Látom ahogy ránézel.. Ahogy egymásra néztek. Lehet, hogy nem szeretett, de mostanra már biztos megváltozott.
- Kérlek..
- Sajnálom.
- Szóval ennyi?
- Bárcsak ne így lenne, de nem tudod mit érzel.- kérlelően néztem rá. Szemeim könnyekkel teltek meg alig pár másodperc alatt. Nagyon is komolynak tűnt, nem úgy, mint ha valaki viccelt volna. Behunytam szemeimet mikor lágy csókot lehelt homlokomra, majd végignézhettem ahogy kisétál a szobámból, és valószínűleg az életemből is. A fájdalom méregként folyt végig ereimben, szívem összeszorult és a levegő is túl nehéznek bizonyult. Az ágyra huppantam és csak magam elé meredtem miközben forró könnyeim egymás után gördültek végig arcomon. Nem sokáig ülhettem ott, ugyanis egy idő után valami megváltozott bennem és a fájdalmat felváltotta a düh. Dühös voltam a barátomra, amiért beleavatkozott az életembe, ezzel mindent elrontott. És dühös voltam rá, mert azt hitte én képes lennék hazudni annak a személynek, akit szeretek. Igaza volt Tristannek, tényleg nem tudtam mit érzek pontosan, de egy valamiben biztos voltam. Niall hibát követett el. Letöröltem könnyeimet és az ír manóhoz vettem az irányt, elszántnak éreztem magam.. Szerencsére ő nyitott ajtót, arca meglepettséget tükrözött.
- Bejössz?
- Nem Niall, nem megyek be.
- Minden oké?- összevonta szemöldökét, én pedig nem tudtam elhinni, hogy fogalma sincs a dolgokról.
- Még kérdezed?
- Oké.. Szerintem gyere be.- karomnál fogva húzott be a házba, majd fel a szobájába. Épp, hogy becsukta az ajtót a szavak már jöttek is ki számon.
- Hogy tehetted ezt velem? Azt hittem a barátom vagy, de nyilván tévedtem!
- Miről beszélsz?
- Nem bírtad ki, igaz?- felnevettem.- Tristan ma szakított velem, mert te hazugsággal tömted a fejét!
- Lana..
- Nem érdekel, érted? Tönkre tettél mindent, méghozzá olyan dologgal, ami nem is volt igaz!
- Te nem mondtad el neki.
- El akartam!
- Mikor? Jövő évben?
- Fejezd be Niall, mert legszívesebben most megütnélek.. Nem volt jogod beleavatkozni!
- Tristan a barátom.
- Én is a barátod vagyok! Ahogy Louis is az, mégis képtelen vagy hinni nekünk.
- Ez volt a legjobb.. Te is be fogod látni.
- Ez nem fair.. Esélyt sem adtál, hogy én mondjam el neki..
- Sajnálom, hogy így érzel.
- Tényleg azt hittem, hogy a barátom vagy.
- Lana, kérlek ne csináld ezt.- szó nélkül mentem ki a szobájából és mivel ismertem a házat, könnyedén kitaláltam pillanatok alatt. A sós cseppek ismét ellepték szemeimet a nyílt utcán, de nem tudtam ezzel foglalkozni, sokkal jobban lekötöttek érzéseim és az elmúlt néhány óra eseményei.

18. fejezet

Sziasztok Drágák!

Új blogba kezdtem, ha érdekel valakit itt olvashatja.:)

Szép napot. Puszi. xx

Louis áthívott hozzájuk, de mint utólag kiderült csak ő volt otthon, a srácok csak másnap mennek majd vissza. Tudtommal még mindig nem oldotta meg problémáját barátnőjével, emiatt pedig kissé megviseltnek látszott, így nem akartam otthagyni.. Maradtam vele. Brook még mindig spanyolba van, Tristan pedig megkapta az éjszakai műszakot, így a közös tervünknek megint csak lőttek. Igazából ezek is egy-egy okok arra, hogy ott maradtam, mert így legalább nem ülök otthon egyedül a tv képernyője előtt, és nem unom magam halálra. Nem terveztem, hogy sokáig ott leszek, de olyan jól elbeszélgettünk egymással. Kicsit nosztalgiáztunk, ami miatt kettős érzések kavarogtak bennem. Egyrészt boldogsággal töltöttek el az emlékek, mert tényleg jó volt visszagondolni a sok szép pillanatra, másrészt fájtak, mert már tudom, hogy nem voltak igaziak az érzései, ellenben az enyémekkel. De.. A lényeg az, hogy kellemes volt vele lenni anélkül, hogy egyikünk a másikat vigasztalná valami miatt, vagy hogy veszekedünk egymással. Nos, igen.. A beszélgetésből ezáltal ivás lett. Szépen lassan előkerültek az üvegek, tartalmuk pedig az idő múlásával viszonylag gyorsan fogytak. Hiába, ha az emberbe túl sok tüske van sokszor csak ezt látja megoldásnak, még akkor is, ha tudja, hogy ez semmit sem old meg, viszont ha már csupán néhány óráig is, de megszünteti a fájdalmat és elfelejteti vele ezeket a gondolatokat, már megérte. Tudom, hülyén hangzik és talán naivan, de szeretném helyrehozni vele a dolgokat, és szeretném ha a barátom lenne.. Normálisan.. Nem pedig úgy, hogy egyik percben veszekedünk, a másikban pedig próbáljuk felkaparni egymást a padlóról a legrosszabb pillanatokban. Tudom, hogy a  kapcsolatunk nem lehet olyan, mint mondjuk Niallel, de nem veszett el semmi sem. Mindent helyre lehet hozni, csupán tenni kell érte..
- Mi van Eleanorral?
- Azóta nem beszéltünk.
- Majd fogtok.- kortyoltam egyet az italból, ami égette torkomat, de mégis többet és többet akartam belőle. Azt hiszem ez az átka egy olyan lánynak, mint amilyen én vagyok, aki nem igazán szokott inni. Mindig próbáltam megfelelni szüleimnek, ezáltal amolyan jó kislányt játszottam előttünk, de ez nem tartott sokáig, ugyanis őket nem érdekelte, így én is feladtam ezt a próbálkozást, ahogy azt is, hogy megfeleljek nekik. Tudtam, hogy sosem fognak úgy szeretni, ahogy azt kellene egy szülőnek. Ezután következett a több évig tartó mélypontom.. Orvosok.. Gyógyszerek.. És mégiscsak Brooknak köszönhetem, hogy erős tudtam maradni.. Majd jött Louis és kirángatott ebből, újra azt éreztette velem, hogy élek. Újra boldog lehettem, de ez is csak néhány hónapig tartott, és jött az újabb mélypont. Most pedig itt vagyok.. Tristan kirángatott belőle és megint boldognak érezhetem magam.. Általa az életem nem csak szenvedésből áll.
- És Tris?- kissé elnevettem magam.
- Furcsa, hogy ezeket pont egymással beszéljük meg.
- Az nem kifejezés.- felnéztem rá, de mind a ketten csak vigyorogtunk. A kanapén ültünk, vagyis csak ő ült, én feküdtem.. Fejemet mellkasán támasztottam, lábaim pedig a karfán pihentek.
- A történtek után azt sem gondoltam volna, hogy valaha szóba állok veled.. Most meg nézd meg..
- Ne is mond.- az este hátralevő részében hanyagoltuk ezt a témát és áttértünk a vidámabbakra. Hiányzott már az, hogy így jöjjünk össze és így töltsük el az időt, mint a normális barátok. Bár Brook nem örül neki, de én szeretek vele lenni..
- Hé Louis, mi..- Niall hangjára keltem. A fejem szörnyen fájt, de a kis szőke barátom arckifejezése sokkal jobban megérintett. Felültem és körbenéztem.. Louis szobájában voltam.. Mellette.. A pólójában. Időközben ő is felkelt, de ahogy elnéztem velem együtt kereste a szavakat.- Nem akarok zavarni.- hangja keserűen csengett, amitől csak rosszabbul éreztem magam. Behunytam szemem és sóhajtottam, de mielőtt válaszolhattam volna sietve távozott a szobából.
- Niall várj!- utánakiabáltam, de hiába.- Francba..- kimásztam az ágyból, gyorsan felöltöztem, mielőtt azonban kimehettem volna, Louis karomnál fogva húzott vissza.
- Beszéljek vele én?- a fejemet ráztam.
- Megoldom.- rámosolyogtam és kisiettem. A barátom nem volt a szobájában, így lementem. A konyhában találtam rá, a többiekkel együtt. Köszöntem nekik, arcukon egy pillanatra zavarodottság futott át, de ezt hamar felváltotta a kedves mosoly, végül egy emberként köszöntek vissza.- Beszélhetek veled?- Niall mellé léptem, aki szó szerint levegőnek nézett. Égnek emeltem tekintetemet, majd álla alá nyúlva magam felé fordítottam övét.- Beszélnünk kell.- pontosítottam, határozottan. Mélyen néztem ragyogó kék szemeibe, de ő továbbra is makacskodott.
- Nem akarok veled beszélni.
- Niall.
- Félreismertelek Lan..
- Mi?- nem úgy terveztem ezt a beszélgetést, hogy nézőközönségünk is lesz, de nem hagyott más megoldást, sőt.. Ő alakította így a helyzetet, szóval nem volt mit tenni.
- Jól hallottad.- fájtak szavai, de ugyanakkor idegesített az, ahogy viselkedett velem.
- Azt sem tudod mi történt.- kissé felemeltem hangomat.
- Légyszi.. Kímélj meg a részletektől.
. Niall!- végre felém fordult önszántából is.- Miért nem tudod megérteni, hogy nem történt semmi sem?
- Láttam amit láttam.
- De hiszen nem láthattál semmit sem.- felnevettem, de nem örömömben.
- Aha.. Ezt mond Trisnek.
- Azt hittem a barátom vagy. De tudod mit? Higgy amit akarsz, mert az biztos, hogy ha a barátom lennél most nem lenne ez az egész.- olyan gyorsan tűntem el  onnan, amilyen gyorsan csak tudtam. Egyszerre voltam mérges a szőke hajú barátomra, és egyszerre éreztem fájdalmat, amiért képtelen volt hinni nekem. Nem értettem miért viselkedett így velem, amikor tényleg nem történt semmi sem. Louisval sokat ittunk, és nem akarta, hogy úgy menjek haza, ezért ott aludtam nála, ennyi. Azért az ő szobájában, mert pontosan ezt akartuk elkerülni, hogy a srácok félreértsék.. De Niallnek mégis sikerült.

17. fejezet

- Oké várj..- nevettem.- Tris ne!- hiába próbáltam megállítani, össze kente arcomat a tésztával. Nevetve tértem ki a következő adag elől és fogtam le kezeit.- Fejezd be.- próbáltam komoly lenni, de nem igazán jött össze. Lábujjhegyre álltam és egy puszit nyomtam szájára, majd vigyorogva folytattam azt, amit eddig. Persze, amint volt alkalmam én is rendesen összekentem. Eltartott egy ideig, de végül sikeresen kész lettünk a palacsinta sütéssel. Nehéz úgy, ha valamelyikünk mindig összekeni a másikat, amint alkalom adódik. Vele minden olyan egyszerű és könnyű. Nem kell aggódnom, hogy mit gondolnak rólam az emberek.. Nem kell megfelelnem senkinek, ő úgy fogad el, ahogy vagyok, nem kell mások elvárása szerint élnem.. Nem kell azon aggódnom, hogy mit rontok el, mert a hibáimmal együtt is képes velem együtt lenni.. Önmagam lehetek mellette. És ezek által boldog vagyok.. Nincs ami elronthatná a kedvemet, mert Tristan velem van, és szebbé teszi a napjaimat, még akkor is ha az elején pont ezt nem akartam.. Hogy legyen köztünk valami.. De minél jobban próbáltam ellökni magamtól, annál jobban kerültem hozzá közelebb.. Annál jobban szerettem meg. Tris teljesen az ellentétem. Ő mindenben a jót keresi, és látja is, míg én szinte csak a rosszat látom. Míg én szeretek a jól megszokott dolgoknál maradni, legyen szó bármiről, ő imád kipróbálni minden újdonságot. Úgy látszik mégis csak igaz, hogy az ellentétek vonzzák egymást.. Nálunk legalább is biztosan igaz. Hihetetlen személyisége van és hatalmas szíve, ráadásul általában mindig mindenkit saját maga elé helyez, szóval.. Miután feltakarítottuk a csatatérré vált konyhát és megettük a palacsintákat felmentünk a szobámba filmet nézni. Nem tudom mit néztünk, Tris választotta, de valami horror akart lenni, annyira rájöttem én is. Befészkeltem magam karjai közé, és mellkasán pihentettem fejemet. Úgy a film közepénél tarthattunk, amikor feltűnt, hogy szegény bealudt. Tudtam, hogy sokáig dolgozott tegnap, és reggel is be kellett mennie, ezért mondtam is neki, hogy inkább menjen haza pihenni, de ő mégis eljött hozzám, hogy együtt töltsük a délutánt. Halkan másztam ki karjai közül és kapcsoltam ki a filmet, nem akartam felkelteni, végre pihent egy kicsit. Mivel én még nem voltam fáradt a telefonomon függtem, és Brookkal beszélgettem. A sötétségben csupán a készülék fénye látszódott, és Tristan halk szuszogása hallatszott. A barátnőm hamar lelépett, össze kellett pakolnia, holnap indulnak spanyolba. Sokat járnak oda, mert a rokonai ott laknak, így volt, hogy én is mentem velük. Igazából a nyári szüneteim legnagyobb részét ott töltöttem. Ott legalább mindig kedvesek hozzám, ha már itthon nem is. Apró sóhaj hagyta el számat erre gondolva, majd kimásztam az ágyból és elmentem lezuhanyozni, de a lenti fürdőt választottam, mert tényleg nem akartam felkelteni. Épp, hogy beértem a szobámba a telefonom villogni és rezegni kezdett az íróasztalomon. Odasiettem és rögtön fel is vettem, de senki sem szólt bele. Pár pillanattal ezelőtt azonban Louis képe villogott a kijelzőn. Kimentem és becsuktam az ajtót, majd leültem a lépcső tetejére.- Louis?- még mindig nem szólt bele, de hallottam, ahogy vette a levegőt a vonal másik végén.- Minden oké?- kezdett megrémíteni kissé.
- Nem. Semmi sem oké..
- Louis.. Mi történt?
- Ki tudsz jönni?
- Hol vagy?
- Előtted.- sóhajtottam majd megszakítottam a vonalat. Nem tudtam mi lehet vele, de aggódtam miatta, furcsa volt a hangja és a viselkedése is egyaránt. Igazat mondott.. Amint kiléptem az ajtón megpillantottam a lépcsőn ülve. Bizonytalanul léptem hozzá és ültem le mellé.
- Mi történt?- mikor rám nézett szemei fájdalommal telve csillogtak.- Lou.
- Sajnálom.. Nem tudom miért hozzád jöttem ezzel.. Egy idióta vagyok.- felkelt mellőlem, de nem hagytam elmenni, kezénél fogva húztam vissza magam mellé.
- Bármit elmondhatsz.
- Szakított velem.. El szakított velem.- meglepődtem, nem erre számítottam.
- Én azt hittem megbeszéltétek.
- Úgy is volt, de.. Azt mondta jobb lesz így.. Nem akar fájdalmat okozni.
- Sajnálom.. Tényleg.
- Azt mondta sosem tettek érte még ilyet.
- Lou..
- Az én hibám.
- Nem..
- Miért, akkor kié, Lan?- felpattant, ezért én is felkeltem. Karjaira tettem kezeimet, ezzel azt is megakadályoztam, hogy elmenjen.
- Nem a te hibád, hallod?- mélyen néztem szemeibe.- Te mindent megtettél érte. Ezért lennél hibás?
- Lan, ez nem ilyen e..
- Mi ebben a bonyolult? Szereted.. Mindent megtettél érte.. Csakis miatta. És ezt már ő is tudja. Adj neki időt. Erre ő is rá fog jönni.- nem válaszolt, helyette megölelt, közben arcát hajamba fúrta. Hátát simogattam nyugtatásképpen. Sajnáltam Louist, jobban, mint azt bárki gondolná. Látszik rajta, hogy szereti Eleanort és most szenved. Pár hónappal ezelőtt most nem így cselekedtem volna, valószínűleg örültem volna a fájdalmának, de ez most nincs így. Most tényleg sajnáltam és próbáltam segíteni neki, mert szörnyen nézett ki. Látni szemeiben a fájdalmat és a gyötrődést, ami szívszorító, annak ellenére, amit velem tett. Sosem hittem volna, hogy én leszek az, aki vigasztalni fogja egy ilyen eset után.. Hogy én leszek az, aki a támaszt nyújtja neki és nem hagyja, hogy leigya magát.- Akarod, hogy beszéljek vele?
- Már így is túl sokat tettél értem. Azok ellenére amiket t..
- A múlton már nem tudsz változtatni, de jó úton vagy a kijavításán.- elmosolyodtam, amitől neki is felfelé görbült szája.
- Hihetetlen vagy.
- Csak sok tapasztalatom van ilyen téren.- kissé elnevettem magam, majd végig simítottam karján.- Menj haza és aludd ki magad. Pia nélkül, oké?
- Oké.- mosolygott miután apró sóhaj hagyta el száját.
-Komolyan mondom.- védekezésképpen feltartotta kezeit, majd elindult, de pár lépés után megállt és visszafordult.
- Köszönöm.
- Te is mellettem voltál mindig.- miután elment én visszalépkedtem az emeletre és bebújtam Tristan mellé. Elgondolkodtam a dolgokon.. Leginkább az érdekelt, Louis miért pont hozzám jött, hiszen az ilyeneket a srácokkal simán megbeszélhetné, ő mégis nekem mondta el, és engem keresett fel. Mondjuk.. Azt megértem, hogy miért nem Niall volt az, akihez ment, mert ő ilyen téren még mindig úgy van, hogy nem kellett volna ezt tennie velem. Ne értsen félre senki, a barátságuk a régi, csak akkor nem, ha rólam van szó, ami miatt rosszul is érzem magam, mert sosem akartam, hogy miattam legyen közöttük feszültség. Sosem akartam a barátságuk útjába állni.