2013. november 17., vasárnap

1. fejezet

Hajamat, és ruhámat víz áztatta, de ez volt a legkisebb problémám. Ahogy beértem a meleg házba, lerúgtam cipőmet és az emeletre siettem minden szó nélkül. Hallottam, ahogy a nevemen szólongatnak, de nem érdekelt. Semmi sem érdekelt, mindent elnyomott belülről a fájdalom. Bezártam az ajtót és lecsúsztam annak mentén. Felhúztam térdeimet és arcomat kezeimbe temettem. Szörnyen fájtak a történtek, a szavai.. Még mindig ott visszhangzott a fülemben az a pár mondat.. Az arca.. Gyönyörű kék szemei ezúttal fájdalomtól csillogtak és nem a boldogságtól.. Vagy akármitől, hiszen minden csak kamu volt. Fejemet az ajtónak döntöttem, behunytam szemeimet és próbáltam kizárni angyali tekintetét elmémből. Legszívesebben üvöltenék, hogy hallja meg mindenki.. Hogy tudja meg mindenki, de az nem én lennék. Minden hazugság volt, és én még csak nem is sejtettem. Azt hittem hihetek neki, igazak a szavai.. De buta, hiszékeny kislányként viselkedtem.  Ő volt az, akiről ezt sosem gondoltam volna hogy képes ilyenre, és úgy látszik még is. Úgy látszik rajtam kívül mindenki látta az igazat.. Haragudnom kéne rá, gyűlölnöm, de képtelen vagyok. Talán mert megváltoztatta az életemet vagy csupán mert a fájdalom tényleg minden mást elnyom odabent. Felkeltem és a fürdőbe lépkedtem. Vizes ruháimat a földre dobtam és beálltam a zuhany alá. Könnyeim a vízcseppekkel vegyültek, de nem érdekelt, ki akartam sírni magam, hogy a világ előtt erősnek mutatkozzak majd. Miután végeztem felöltöztem és hajamat néhányszor áttöröltem egy törölközővel, majd hagytam, hogy nedves, göndör tincsekben omoljon vállamra. Lemostam a már így is elkenődött sminkemet és kiléptem az ajtómon. Megdöbbent arcokkal találtam magam szembe. Komolyan képesek voltak ennyit az ajtóm előtt állni, és várni? Pár pillanat múlva kezdett idegesíteni a csönd és a sok értetlen tekintet.- Mi van?- bukott ki belőlem, de hangszínem a megszokott volt, kicsit sem bunkó.
- Történt valami?
- Kellett volna?- nem törődtem a kisebb tömeggel, lementem a konyhába. Persze, mint a kiskutyák mindenki jött utánam, de amikor már a narancslevemet szürcsöltem csak a vörös hajú barátnőm volt ott. Elmondása szerint a szüleim elmentek. Nem meglepő, amint a helyzet forrósodik vagy épp nem úgy alakul ahogy ők szeretnék már le is lépnek. Brook összefonta karjait mellkasa előtt és aprókat dobolt egyik lábával. Felvontam szemöldökömet és elnevettem magam. Csoda, hogy képes vagyok nevetni, de a barátnőm ezt hozza ki belőlem, csupán ilyen apró dolgokkal.
- Mit csinált?
- Ki?
- Tudod kiről beszélek.
- Oké.- számhoz emeltem a poharat és nagyot kortyoltam a gyümölcsléből.
- Úgy volt, hogy vele leszel, és alig egy óra múlva már itthon is vagy?
- Nem vagy zsaru, nem kell kihallgatnod.- maga elé tartotta kezeit.
- Érdekel mi van veled.
- Akkor miért nem várod meg amíg elmondom magamtól?
- Már mióta azt várom.
- Argh.. Tudod, hogy értettem..- leültem az egyik székbe, hajamba túrtam és lehajtottam fejemet, ő pedig odalépett hozzám.
- Lan.. Mi történt?
- Vége van.- ránéztem, szemei kikerekedtek, ajkai elváltak egymástól, de nem szólalt meg.- Csak kihasznált.- mély levegőt vettem.- Csak egy játékszer voltam számára.. Nem is szeretett.- magam elé meredtem, de látásom pár pillanat múlva elhomályosult és szemeimet könnyek lepték el. Fejemet az asztalra hajtottam és azon voltam, hogy ne sírjam el magam.- Kihasznált, hogy mást kapjon meg, folytassam?
- Lana..
- Csak azt ne mond, hogy te megmondtad.. Mert így volt, és..- hangom elcsuklott.- Hogy lehettem ekkora idióta?
- Nem tudhattad.
- De gondolhattam volna, hogy nem is kellek neki. Miért is kellenék?- az utolsó mondatot leginkább csak magamnak mondtam.
- Ezt fejezd be. Gyönyörű vagy, kedves, okos és pár hónap múlva leérettségizel. Oda mész, ahova akarsz és majd utólag rájön, hogy mekkorát bukott, hogy elengedett, de akkor már késő lesz.- könnyes szemmel mosolyogtam rá, mire közel húzott magához és megölelt.

Louis szemszöge 

- Nézd!- széles mosollyal az arcán és izgatottan mutatott a hatalmas építményre.- Gyönyörű!- szemei csak úgy ragyogtak a boldogságtól és a csodálattól.
- Akárcsak te.
- Ahj, ne már.- gyengén lökte meg vállamat, én pedig akaratlanul is elmosolyodtam és közelebb húztam magamhoz. Átkaroltam derekát és apró csókokat nyomtam nyakára.- Nézzük még, vagy fel is megyünk?
- Bocsi.- elnevette magát, majd lassan elindultunk. Éreztem felfelé, hogy kissé fél a magasságtól, ezért szorosabban karoltam át, amitől apró mosoly jelent meg arcán. Felérve az Eiffel-torony tetejére a mosolya még szélesebb és őszintébb lett. Teljesen, mint egy kisgyerek, de nem csodáltam, hiszen hasonló volt az én reakcióm is amikor először jártam itt. Tudtam, hogy imádni fogja, nem csak az Eiffel-tornyot, de Párizst is, ezért hoztam ide. Szeretem látni a mosolyt az arcán, amikor a szemei csak úgy ragyognak., bár ő nem tudja az igazat én akkor is boldoggá teszem, még ha ez nekem szinte semmit sem jelent. Szörnyű dolgot teszek, de amikor először megláttam tudtam, hogy csak ő segíthet nekem, még akkor is ha ezzel fájdalmat okozok neki. Nem így terveztem, de ez lett belőle. Nem is vagyok büszke rá, de ha egyszer megtudja, ne csak arra a pillanatra, a rosszra gondoljon vissza.. Hanem az együtt töltött boldog pillanataira is.- Louis ez gyönyörű. Nem is tudom mit mondjak.
- Semmit sem kell mondanod, megérdemled Lan.- végigsimítottam arcán, majd lágy csókot leheltem ajkára. Talán most láttam a legboldogabbnak az elmúlt hetek során.
- Köszönöm.- apró mosoly jelent meg az arcán, majd visszafordult és a kilátást csodálta. Talán ha nem lenne Ő, még lehetne is valami Lana és köztem.. Úgy értem rendesen, de hiába. Úgy érzem nekem csak Ő van a világon, és muszáj mindent megtennem, hogy megszerezzem magamnak.
- Louis.
- Tessék?- kuncogott és tovább játszadozott hajammal. Kissé elmerültem a dolgokon.. A történteken, hiszen annyi emlék köt Lanahoz, de tudom, hogy el kell felejtenem. Nem jelentett nekem semmit, csupán egy lányt, akinek segítségével Eleanor az enyém lehetett. És sikerült.. De milyen áron?
- Megint nem figyelsz.
- Ne haragudj, sok minden jár a fejemben.
- Ugye nincs semmi baj?- aggodalma megmosolyogtatott. Felültem és végigsimítottam arcán.
- Minden rendben.- lágyan nyomtam ajkamat övére. Eleanor más, mint Lana.. Pontosan nem tudom megmondani miben, de más. Míg Lana inkább az a vidám, pörgős típus addig Eleanor sokkal nyugodtabb személyiség. Tényleg nagyon kedvelem, és lehet, hogy önzőn hangzik, de megérte ez az egész. Megérte, mert a karjaimban tarthatom és érezhetem közelségét. Bármennyire is érzem magam rosszul azért mert kihasználtam egy olyan lányt, aki csak rosszkor volt rossz helyen, a boldogság elnyomja ezt az érzést.

6 megjegyzés:

  1. Wooooow :D Már akkor megfogott ez a történet, amikor csak novellának indult, és látod; én mondtam, hogy csinálj belőle blogot.!:D Nekem nagyon tetszik, és teljes mértékbe kíváncsi lettem a folytatásra. Csak így tovább! :) x

    VálaszTörlés
  2. Húúúú!!! Ez baromi jó!!! Nekem nagyon tettszik!!!
    <3 <3 <3 <3 :D D:D :D D:D :D :D

    VálaszTörlés
  3. Ez nagyon jól sikerült!! kíváncsian várom a folytatást:))

    VálaszTörlés