3. fejezet

Mint ahogy az várható volt, a Louissal való szakításunkat minden lehozta. Ott van az újságok címlapján, a netes cikkek első helyén, mindenhol. Ahogy arra is lehetett számítani, hogy a suli másnapra már ezen fog csámcsogni, amit én a második óra felében már nem tudtam elviselni és kirohantam a teremből, meg sem állva hazáig. Egy jó órás újabb sírógörcs után nem igazán éreztem jobban magam. Brook elutazott a nővéréhez, Liverpool-ba, meghosszabbította a hétvégéjét két nappal. Reggel beszéltünk telefonon, de nem szóltam még neki erről. Majd személyesen.. Nem szeretem az ilyeneket telefonon keresztül, vagy neten megbeszélni. Viszont egy ember van még rajta kívül, akinek meg tudok még nyílni, és ő Niall. Felhívtam a szőke kis barátomat, aki szó nélkül jött át hozzám. Miután elmeséltem mi történt azóta, amióta utoljára találkoztunk vállán, karjai közt sírtam ki újból magam. Sose voltam egy erős lány, ahogy az a társasági ember sem, így a barátaim száma még a tízet sem éri el. Mindig is úgy voltam, hogy jobb nem megnyílni az embereknek, mert egy idő után úgy is csak fájdalmat okoznak, vagy visszaélnek a bizalmaddal és kihasználnak. Ez van, az élet nem mindenkinek ad boldogságot. Én ezt kaptam és ezt el kell fogadnom, együtt kell vele élnem, és igen megtanultam ezzel együtt élni. Megtanultam minden apró dologban látni a szépet, és örülni annak. Nem mondom, hogy az életem két lábon járó depresszió, de nem is a legboldogabb. Olyan elmegy kategória.. Ha értitek mire gondolok. Megszoktam, és így szeretem. A történtek viszont a szokottnál is jobban a padlóra küldtek, sose voltam még ilyen. Nem is a szakítás fáj a legjobban, hanem az, hogy kihasznált, átvert és hülyét csinált belőlem. Ez az ami nagyon rosszul esik, mert sose gondoltam volna, de az élet tele van meglepetésekkel. Vagy tévedek? Niallnek mennie kellett, amit kicsit bántam, mert jó érzés volt vele beszélgetni. Viszont aminek örültem, hogy nem kellett azon agyalnom mit csináljak, elmentem lezuhanyozni majd már feküdtem is le aludni. A sok sírástól és a stressztől teljesen kimerültem, így az álom azonnal elnyomott.
Az ébresztőm idegesítő csipogására keltem. Fáradtan másztam ki az ágyból, úgy éreztem magam, mint aki egy percet sem aludt volna. Szépen lassan elkészültem és elindultam az utolsó napra, végre mindjárt hétvége és pihenhetek egy kicsit. Arra gondoltam, elutazok Manchesterbe, a nénikémékhez. Igen, megint csak elmenekülök a világ elől.. A suliba érve próbáltam nem törődni a felém forduló tekintetekkel, és arra gondolni, hogy Brook most mit mondana, vagy tenne.  Valószínűleg bemutatna mindenkinek. Elképzeltem és a kedvem egy picit jobb lett, bár az nem segít, hogy a barátnőm nélkül nem ugyan az, és nincs akihez odamehetnék, de hétfőn már újra itt lesz mellettem és vele mosolyoghatok majd ezeken a dolgokon. Egész nap meghúztam magam az utolsó padban és csak akkor szólaltam meg, amikor kérdeztek. Persze magyarázatot kellett adnom az osztályfőnökömnek a tegnapi óráról való kirohanás miatt, de megúsztam mindent egy egyszerű 'legközelebb várd meg a szünetet' mondattal és egy megértő mosollyal. Semmi sem állt ma az én oldalamra, mikor indultam végre haza az eső szinte ömlött a felhőkből, nekem pedig semmim sem volt a csapadék ellen, így így kellett hazamennem, egészen addig amíg le nem lassított mellettem kocsi majd meg nem állt.
- Szállj be.- komolyan? Ironikus a sors.. Kérdőn néztem rá, ő pedig próbálta tartani az ajtót.- Nem hiszem, hogy ennél jobban is el akarnál ázni.. Csak szállj be.- széttártam karomat, kifújtam a levegőt majd beültem a kocsiba. Egyből bekapcsolta a fűtést, amiért hálás voltam.
- Követsz engem?
- Mi?- rám nézett.- Nem, csak épp.. Mentem valakihez.- beindította a motort.
- Kimondhatod a nevét, tudtommal nem titok.
- Bocsi.
- Egyáltalán miért álltál meg?
- Ki is szállhatsz.
- Az előbb még ragaszkodtál hozzá, hogy beszálljak, most meg szálljak ki? Eldönthetnéd mit is akarsz.- hangom nem volt bunkó. Igazából viccesnek találtam a helyzetet, bár fogalmam sincs miért.
- Bocsi.
- Befejeznéd?- egy gyors, kérdő pillantást vetett rám.- Azt hogy egyfolytában bocsizol.- kissé elnevettem magam és megráztam a fejemet. Észre sem vettem, hogy megállt a kocsi, csak amikor kinéztem és a házam előtt voltunk.- Hát.. Köszönöm.. Megint.- kiszálltam és besiettem. Ledobtam a cuccaimat és átöltöztem valami száraz ruhába. Igazából nem tudom miért viselkedtem így vele.. Azt hiszem már semmiről sem tudom, hogy mit miért teszek.. Ahogy azt sem tudom, hogy mi a helyes és mi nem. Egy valamit tudok.. Az érzéseim nem tűntek el.. Nem múltak el iránta..

Louis szemszöge

Épp Eleanorhoz mentem, amikor egy ismerős lány sétált a zuhogó esőben. Nem akartam ott hagyni, ezért lassan megálltam mellette és kinyitottam az ajtót.

- Szállj be.- felvonta szemöldökét, és kérdő tekintettel nézett rám.- Nem hiszem, hogy ennél jobban is el akarnál ázni.. Csak szállj be.- széttárta karjait, kifújta a levegőt majd beült a kocsiba. Bekapcsoltam a fűtést neki, eléggé elázott már, csak úgy mint nem is olyan régen.
- Követsz engem?
- Mi?- ránéztem, de most rajtam volt a sor a kérdő tekintettel.- Nem, csak épp.. Mentem valakihez.- zavartan indítottam be a motort.
- Kimondhatod a nevét, tudtommal nem titok.
- Bocsi.
- Egyáltalán miért álltál meg?
- Ki is szállhatsz.
- Az előbb még ragaszkodtál hozzá, hogy beszálljak, most meg szálljak ki? Eldönthetnéd mit is akarsz.- meglepődtem hangszínén, kicsit sem érződött a bunkóság rajta, nem úgy mint pár napja. Inkább lágy volt és kedves.
- Bocsi.
- Befejeznéd?- egy gyors, kérdő pillantást vetettem rám.- Azt hogy egyfolytában bocsizol.- kissé elnevette magát és megrázta a fejét. Jó volt újra látni a mosolyát, és hallani a nevetését. Furcsa érzés volt egyben, de jó.- Hát.. Köszönöm.. Megint.- mielőtt megszólalhattam volna, kiszállt a kocsiból. Megvártam amíg bemegy, majd továbbhajtottam. Furcsamód Lana kedves volt velem. A múltkori után meglepődtem.. Látszik rajta, hogy nincs jól, és próbálja leplezni, de túl sok időt töltöttünk együtt. Segítenék, de félő, hogy csak jobban ártanék vele. Felvettem Eleanort és már mentünk is vissza hozzánk. Kézen fogva vezettem a házban, amíg meg nem pillantottam Niallt.
- Mindjárt megyek.- a fülébe suttogtam, majd egy puszit nyomtam az arcára. Mosolyogva bólintott és elindult fel a lépcsőn, én pedig a nappaliba mentem, ahol csak a szőke hajú barátom volt.- Köszönöm.- kérdőn nézett rám. Nem igazán kommunikálunk mostanában, még nem volt alkalmunk megbeszélni a történteket.
- Mit?
- Lanat. Nem tudom mit mondtál neki, de köszönöm.
- Nem mondtam neki semmit sem rólad, ha nem tudnád miattad van kibukva. Csupán ott voltam neki, mint egy barát.
- Akkor is köszönöm.
- Miért? Mert ma nem volt veled elutasító vagy mert még nem láttad sírni?- nem vette le tekintetét a tv-ről.
- Niall..
- Fogalmad sincs mit tettél vele.
- Mi van veled?
- Csak az, hogy nem tudom ki vagy, de hogy nem Louis Tomlinson, az biztos.
- Megint itt tartunk?- sóhajtottam.
- Nem is léptünk tovább.
- Ti nem, én igen.
- Szóval neked ennyit jelentett ez az egész?
- Ne kezdjük.. Ide se kellett volna jönnöm..- elindultam felfelé.
- Őt nem kellett volna kihasználnod.- az 'Őt' szócska, elég nagy hangsúlyt kapott.
- Mindegy.- motyogtam és felmentem a lépcsőn, ahol a gyönyörű barátnőm már várt rám.