6. fejezet

Brooklyn szemszöge

Egy jó húsz perces hidegben ácsorgás után inkább elindultam egyedül. Nem értem miért nem szólt, hogy ma nem jön. Tudta, hogy nem jó a kocsim és az övével mentünk volna ma, de inkább hagyott egyedül fagyoskodni. Próbáltam hívni, de elérni lehetetlenség volt. Ahogy az üzeneteimre sem, úgy a hívásaimra se válaszolt. Nem tudom mi van vele, tegnap még egész jó kedve volt.. Beültem a hátsó padba, de szinte egész nap azzal voltam elfoglalva, hogy elérjem valahogy. Nem vagyok mániákus, ne értsen félre senki, csupán nem szokott ilyet csinálni.. Szó nélkül eltűnni. Bár megértem ha ezt tenné, és jelentkezne valamelyik másik országból, mert valószínűleg a helyében én is ezt tenném. Ő tényleg nem ezt érdemelte, és Lou.. Sosem hittem volna róla. Megmondtam neki az elején, hogy ne bántsa meg, mert ő nem olyan mint a többi lány.. Annyira más, de még is ezért imádom őt annyira.

- Ms. Haynes?- összerezzentem és a hang irányába kaptam fejemet.- Megtenné, hogy idefigyel?- bólintottam, de amint hátat fordított nekem elfintorodtam és folytattam azt, amit eddig is csináltam, nem törődve a tanár kérésével. Örültem amikor meghallottam az utolsó órát jelző csengőt.. Nem is kicsit. Ez a nap szörnyen lassan ment és Lana is aggasztott, az unalomról nélküle nem is beszélve.

- Hol van Lana?- felkeltem.

- Nem tudom, de miért érdekel?

- Csak el akartam hí...

- Nem!- mutattam, hogy ne folytassa, majd visszafogottabban folytattam.- Nincs olyan helyzetben most. Neki jelenleg barátokra van szüksége.

- Talán te vagy az anyja?- felvonta szemöldökét.

- Nem ismered az életét, úgyhogy ilyeneket még csak ne is hozz fel! Vagy légy a barátja vagy hagyd békén.

- Miért nem hagyod, hogy úgy döntsön ahogy ő akar?

- Sokkal jobban ismerem, mint akárki más.. De nekem erre nincs időm Tristan.- elmentem mellette majd ki az iskolából. Lanahoz menet beugrottam az egyik pékségbe, vettem neki kávét és néhányat a kedvenc péksütijeiből. A telefonokra még mindig nem válaszolt, és ez kezdett egyre jobban idegesíteni, mert féltem őt. A házához érve becsöngettem, de nem nyitott ajtót. Megint Kellyhez ment? De akkor szólt volna hogy odamegy.. Sóhajtottam, megkerestem a pótkulcsot és bementem az ajtón.- Lan, itthon vagy?- körbenéztem a földszinten, de semmi. Felmentem az emeletre, a szobájába. Már vettem elő a telefonomat, hogy felhívjam Kellyt, de nem volt rá szükség. Az ágyán feküdt.- Lan..- letettem a neki hozott dolgokat az ágya melletti kis szekrényre és megöleltem, majd lefeküdtem mellé.

- Kelly tegnap rosszul lett. Max azt mondta nem mehetek oda.- ... - Brook, ha baja lesz é..

- Shh.- újból magamhoz szorítottam.- Nem lesz semmi baja, nyugodj meg. Erős nő.. Nem lesz semmi baja.- az utolsó mondatot már szinte csak suttogtam és magamnak mondtam. Kelly gyakran van rosszul.. Elájul vagy minden előzmény nélkül összeesik.. A helyzet az, hogy az orvosok nem tudják pontosan mi is a baja, viszont kap gyógyszereket. Okos emberek..

- Sajnálom, hogy nem hívtalak vissza és nem is válaszoltam.

- Ugyan.- elmosolyodtam, de arcom nem sokkal később már el is komolyodott.- Nem akarlak így itt hagyni. 

- Ne hülyéskedj már. Ki tudja mikor lesz még egy ilyen lehetősegéd.

- De akkor is..

- Brook! Elmész holnap arra az útra, ha kell én tuszkollak fel a gépre, de akkor is ott leszel.

- Csak ha megetted amit neked hoztam. - a szemeit forgatta, de végül elmosolyodott. Felültünk, én pedig átnyújtottam neki a zacskót és a kávét. Kitárgyaltunk egy-két témát közben, de nem hoztam fel a Tristanos izét. Mert tudom, hogy még nincs túl a Louis témán, és amire most a legkevésbé szüksége van az az, hogy egy újabb pasi kavarjon be az életébe.- Bárcsak velem jöhetnél.- már az ajtóban álltunk.

- Majd egyszer.- elmosolyodott és szorosan ölelt magához.

- Sietek vissza.

- Csak érezd jól magad..- a szemeit forgatta, de a mosoly még ott volt az arcán.

- Légy erős Lan.. Bármikor hívhatsz.- még egyszer megöleltem majd kiléptem az ajtón és siettem haza. Holnap Spanyolba utazok a családommal, szeretnék ha pár napig nem a tanulás és az érettségi járna a fejemben, hanem pihennék. Jó lenne ha Lana is jöhetne, legalább pár napra hátra hagyná ezt a várost a gondjaival és nem gondolna az itt történtekre.

Lana szemszöge

Brook írt, hogy jól vannak és minden oké az úton. Át akart jönni még egyszer elköszönni, de túl korán indultak és végül is nem akart felkelteni. Ma se mentem be, nem volt hozzá se kedvem, se erőm. Csak Max hívását vártam, hogy megtudjam mi van Kellyvel. Szörnyű ennyit várakozni, ilyenkor az idő is lassabban telik, mint ahogy szokott és minden idegesítő. Minden perc legalább egy évnek tűnik.. Majdhogynem Ő nevelt fel, és ha baja lesz.. Azt már végképp nem élném túl.. A takarómba burkolózva próbáltam a filmre koncentrálni, de képtelen voltam, ezért viszonylag hamar ki is kapcsoltam. Próbáltam enni valamit, de egy falat se ment le a torkomon, csupán pár korty kávéból állt az úgymond reggelim. Úgy látszik ez jelenti erre a napra az energiaforrást.. És minden egyéb mást. Elmentem még kávéért, addig se bámulom a négy falat otthon. Épp hazafelé tartottam amikor megszólalt a telefonom. Miután letettem már nem örültem ennyire a hívásnak. A fájdalom könnyek formájában jelent meg. Hallottam, sőt fel is fogtam amit Max mondott, csupán nem akartam elhinni. Nem hívhattam fel Brookot, még ha azt is mondta, hogy tegyem meg, nem akartam elrontani már most az útjukat.

- Niall..?

- Minden oké?

- Én nem akarlak zavarni, cs.. Csak..

- Mi történt?- hangja aggodalommal telve csengett.

- Kelly..

- Otthon vagy?

- Most megyek..

- Ne menj haza, hanem gyere ide. Vagy.. Várj.. Inkább én elmegyek érted, csak mond meg hol vagy most.

- Nem.. Öhm.. Én.. Öt perc és ott vagyok, de.. Nem akarlak zavarni vagy a t..

- Lan.. Siess.

- Oké.- suttogtam és letettem. A kávém a legközelebbi kukában landolt. Időközben letöröltem könnyeimet és próbáltam kicsit összeszedni magamat. Niall a lépcső tetején ülve várt, de amint meglátott felpattant és felém sietett, majd elém érve szorosan ölelt magához.- Sajnálom.- hangom alig volt hallható.

- Gyere be.- kezét hátamra téve vezetett be a házba, majd fel a szobájába. Leültünk az ágyra, én pedig még mindig azon voltam, hogy összeszedjem magam.

- Sajnálom.. Nem hívhattam mást.. Brookon kívül csak te vagy nekem Niall, de ő elutazott és nem akartam ezzel zavarni és téged sem akarlak.

- Lan, ne aggódj. Akár éjjel kettőkor is hívhatsz.- kezemet övéi közé fogta és nyugtatásképpen ujjával simogatta kézfejemet.

- Kelly kórházba van.- könnyek folytak végig arcomon.- Max szerint nem lenne jó ha odamennék, csak magamnak okoznék fájdalmat. Azt mondta ezúttal súlyosabb ez az egész.- mindenem remegett. Magához húzott és megölelt, erősen kapaszkodtam karjába. Féltem. Féltem, hogy elveszítem Kellyt.

- Nyugodj meg.- hátamat simogatta.- Kells jól lesz..- egy puszit nyomott a hajamba, majd fejét enyémnek nyomta, de nem engedett el. Hittem neki.