9. fejezet

Szörnyű fejfájásra keltem, a mellettem még alvó Tristan társaságában. Zavaros a tegnap este, az még megvan, hogy valami színes koktél féleséget szürcsölök, amire egy kb. velem egyidős srác hívott meg, de utána már csak az van, hogy állunk a ház előtt. A közepe teljes sötétség az estémnek. Talán nem is baj, lehet nem vagyok kíváncsi arra az énemre, bár ki tudja. Talán sokkal jobb arc, mint a jelenlegi. Nagy nehezen megkerestem a telefonomat, már tíz óra is elmúlt és volt egy tucat nem fogadott hívásom, a legtöbb Brooktól jött, akadt néhány Nialltől is, de azt tudom hogy a barátnőm miatt. Halkan másztam ki az ágyból, bár szívem szerint maradtam volna még, de nem akartam felkelteni Tristant. A lenti fürdőszobában zuhanyoztam le, tényleg nem akartam felkelteni. A hajamat hagytam had omoljon vizesen a vállamra, és száradjon meg magától. Felvettem egy szürke melegítőnadrágot és egy pink ujjatlant hozzá. Becsoszogtam a konyhába és feltettem főzni egy adag kávét. Gondolkodtam a reggelin, de semmi étvágyam nem volt, így ez az ötlet kilőve.
- Jó reggelt.
- Neked is.- elmosolyodott.
- Jobban nézel ki, mint este.
- Vicces.- vigyorogtam. Miután lefőtt a kávé a kezébe nyomtam egy csészével és mutattam, hogy menjünk a nappaliba. Elfoglaltuk a kanapét, bekapcsoltam a tv-t, bár nem igazán kötött le. Az ajkamba haraptam, majd felé fordultam, kíváncsi tekintettel nézett rám. Letettem a bögrét a dohányzóasztalra és magam alá gyűrtem egyik lábamat.- Sajnálom.. Mondjuk úgy, hogy az egészet és, hogy szörnyen viselkedtem. Általában nem vagyok ilyen.
- Meg is leptél, de aranyos voltál.- a szemeimet forgattam.- Van valami oka, vagy csak ehhez volt kedved?
- Is-is. Maradjunk annyiban, hogy nem könnyű az életem, de nem panaszkodok. Nagyszerű barátaim vannak.- elmosolyodtam.
- Tegnap azt mondtad utálod Tomlinsont.- arcomra fagyott a mosolyom.- Mi történt köztetek?
- Gondolom olvastad vagy hallottad te is, szóval tudhatod.
- És ha én tőled akarom hallani?
- Akkor ugyan azt hallanád, mint amit Louis elmondott, mert..- nagyot nyeltem.- Ez az igazság.- megrántottam a vállamat, de rajtam volt a sor. Emlékeztettem, hogy megígérte válaszol nekem pár kérdésre. Igazából ilyen alapkérdéseket tettem fel neki, honnan jött, miért.. Csak a szokásos, mert nem igazán tudtam ezekről semmit sem. Mint kiderült a szüleivel nyár végén költöztek ide, itt szerette volna befejezni a sulit, csak azt nem mondta miért, de nem is kérdeztem, az ő dolga, nem az enyém. Jó volt vele beszélgetni, de tényleg, nagyon jó fej és aranyos srác, sok hülyeséggel és nevetéssel. - Bocsi, csak egy perc.- a csengő hangjára keltem fel és siettem ajtót nyitni.- Mit keresel itt?- Louis állt az ajtóban, kissé meglepettnek tűnt. Arra várt, hogy nem leszek itthon, vagy, hogy majd kedvesen fogom fogadni? Tévedett, mindkét esetben.
- Csak be..
- Nem, nem szeretnél.- felvonta szemöldökét.- Bocsi, de ehhez most tényleg nincs kedvem. Jobb ha most elmész.
- Érdekes.. Tegnap te hívtál ide, hogy tudni akarod az igazat.
- Igen, az tegnap volt és meg is tudtam, többre nem vágyom, köszi.
- Lan, ne csináld ezt.. Ne zárj ki..
- Ne zárjalak ki? Beszélünk, nem veszekedek vagy kiabálok veled, pedig hidd el, hogy megtenném. Mit akarsz még? Hogy vágjak mindenhez jó képet?
- Azt hogy megértsd az én oldalamról is.
- Te sem érted meg az enyémről, szóval miért én legyek az, aki enged?
- Ne már Lan..
- Minden rendben?- Tristan állt meg mögöttem. Szupeer. Azt kívántam abban a percben, hogy bárcsak elnyelne a föld, de nem nyelt el. Kissé kínosan éreztem magam.
- Minden, már épp indult, ugye?
- Be sem mutatsz a barátodnak?- grimaszoltam, de csak Louis láthatta, aki kissé elmosolyodott tőle, majd egy torokköszörüléssel elintézte ezt.
- Tristan, ő itt Louis. Louis, ő az osztálytársam Tristan.- bemutatkoztak egymásnak is és lepacsiztak.
- Én nem kapok jelzőt?
- Ohh nagyon sokat kaphatnál.. Melyiket szeretnéd hallani?
- Azt hiszem én most inkább megyek.- elmosolyodtam és bólogattam, majd miután elköszönt be is csuktam az ajtót.- Sajnálom, csak.. Bonyolult.- visszamentünk a nappaliba és folytattuk a baráti beszélgetést ott, ahol abbahagytuk. Tris felhozta a Louis témát, de végül is csak érdekelte milyen volt a kapcsolatunk. Furcsán hangzik, de jó érzés volt róla beszélni, persze a tudat, hogy ez mind csak kamu volt érződött és fájt, de a közös pillanatainkra visszagondolva boldogsággal töltött el ez az egész. Az emlékek szinte felszakadtak bennem, de nem osztottam meg mindent a szőke barátomnak, csupán magamnak hagytam meg ezeket a képeket. A mellettem ülő fiú hangja rángatott vissza a valóságba, de nem értettem mit mondott, ami feltűnt neki, ezért csak amolyan ismétlésképpen fejével a villogó telefonomra bökött. Megköszöntem és a kijelzőt látva felpattantam egy bocsánatkérés után és a konyhába siettem, ahol fel is vettem a villogó készüléket.
- Manchesterbe kell mennem.- épp hogy visszaértem a másik helységbe már szaladtak is ki a szavak a számon.
- Tessék?
- Tristan.. Menned kell, sajnálom. Később mindent megmagyarázok, ígérem.
- De..
- Kérlek.- bólintott majd kiment én pedig felszaladtam a szobámba, átöltöztem, a hajamat egy laza kontyba fogtam, végül zsebre tettem a telefonomat már mentem is. Miután bezártam a bejárati ajtót, fordultam meg, de hirtelen éles fájdalom hasított valahova a fejembe. Egyből a fájó ponthoz kaptam, de nem vérzett viszont rohadtul fájt.
- Úristen Lana! Jól vagy? Én.. Nem volt szándékos, csak.. Annyira sajnálom.
- Louis mi a francot keresel itt?!
- Max felhívott.- ne nézz így rám, én sem tudtam először, hogy miért engem hívott.
- Oké, akkor tudod, hogy nem érek rá.
- Elviszlek.
- Mi? Nem!
- Így nem vezethetsz.
- Szóval ez volt a terved? Leütsz, csakhogy te vigyél oda és tudjunk beszélni?
- Ne legyél hülye és most szállj be a kocsiba.- ellenkeztem volna, de semmi sem jutott eszembe, ezért beültem az autójába. Épp, hogy elindultunk már kapcsolta is be a rádiót, amit én egyből ki is nyomtam, utálom ha szól, csak nagyon ritkán hallgatom, de akkor is halkan, és ezt ő is tudja. Lehajtottam a tükröt és megnéztem a fájó pontot. A bal szememnél egy lila folt díszítette arcomat, épp, hogy hozzáértem fájdalom hasított belé.- Tényleg nem volt szándékos.- rám nézett végül újra az útra koncentrált. Csak hümmögtem majd felhúztam térdeimet és csak néztem a mellettünk elsuhanó alakokat. Ha már három és fél órát ki kell bírnom anélkül, hogy én vezetnék, legalább úgy tegyem ahogy én szeretném.
- Ezt imádni fogod.- hangja lágy volt, arcán gyönyörű mosoly ült és a nap fényében szemei szinte ragyogtak. Kinyújtotta felém kezét, habozás nélkül tettem eleget kérésének és megfogtam azt. Mellette minden olyan más, én is az vagyok, eleinte féltem, de most már tudom, hogy nincs mitől tartanom ha vele vagyok. Egy fához vezetett ami alatt egy kék-fehér kockás pléd volt leterítve a zöld fűre. Körülötte helyett kapott néhány édesség, két pohár, pezsgő jégben és különféle gyümölcsök olvasztott csokiban. Számomra gyönyörű látvány volt és nagyon kedves gesztus.
- Ezt mind te csináltad?- mosolyogva bólintott.- Köszönöm.
- Megérdemled.- lágy csókot lehelt ajkamra majd kinyitotta a pezsgőt. Kellemes volt Louval lenni, csak mi ketten.. Nem kell ennél több, mert ez így tökéletes. Nem várom el, hogy drága éttermekbe menjünk, mert őszintén nem is vágyom olyan helyekre, plusz nem szeretném ha a pénzét rám költené. Nem a pénze miatt vagyok mellette.. Miután besötétedett csak néztük a csillagokat egymás karjai közt. Minden annyira nyugodt volt. Leírhatatlan érzések kavarogtak bennem, el sem tudtam volna képzelni szebb napot.- Mindig szeretni foglak.- szavai szívemig hatoltak.
- Lana!- újra a jelenben. Az emlékképek még tisztán éltek fejemben, hangja és szavai fülemben csengtek továbbra is.- Lehet, hogy nem akarsz velem beszélni, de azért ne nézz levegőnek.
- Bocsi.- mivel fogalmam sem volt miről maradtam le, csak ennyi telt tőlem. Én szerettem volna vele beszélni, hallani a hangját, de nem volt erőm ehhez, csak minél előbb ott akartam lenni.
- Nézd, én tényleg nem akartalak még jobban megbántani, de ez tűnt a legjobb ötletnek akkor.- éreztem magamon tekintetét, de továbbra is kifelé bámultam az ablakon.- Nem akartam, hogy utána téged támadjanak az emberek.. Csak neked akartam jót.- torkom elszorult.. Ha elkezdek sírni előtte, kinyitom az ajtót és az aszfaltra vetem magam.. Nem válaszoltam, mert nem tudtam mit mondani és félő volt, hogy hangom megremegne. Inkább bekapcsoltam a rádiót, jobb, mint a semmi, még ha elég átlátszó cselekedet is volt. Bárcsak elmondhatnám neki mindazt amit szeretnék..