19. fejezet

Fejem mellkasán pihent, ujjaival apró formákat rajzolt karomra, amibe beleborzongtam, pedig épp, hogy bőrömhöz ért. Tökéletes pillanat volt, aminek nem akartam véget vetni, mégis volt egy olyan érzésem, már nem tarthat sokáig. Valaki meg fogja szakítani ezt a pillanatot, méghozzá ő lesz az. Nem akartam elengedni olyan messzire.. Ennyi ideig nélküle lenni, szinte elképzelhetetlen volt számomra. A nap lassan kúszott be az ablakon és a reggeli lágy szellő lengette a fehér függönyt. Mélyen szívtam be a friss levegőt, ami keveredett Louis illatával. Az érzés, ami bennem kavargott majdhogynem leírhatatlan. Lassan kászálódott ki mellőlem, miután egy puszit nyomott hajamba. Néhány pillanat múlva eltűnt a fürdőbe én pedig egyedül maradtam, ahogy pár óra múlva is egyedül fogok maradni. Fejem alá húztam párnáját és beszívtam illatát, ami csak jobban bódulatba ejtett. Sóhajtva másztam ki az ágyból és öltöztem fel. Ujjaink összefonódtak miközben sétáltunk lefelé a lépcsőn. Ritka pillanatok egyike, de a házban csend uralkodott. Mi sem igazán szóltunk egymáshoz, már annyiszor estünk túl ezen, még sem lehetett hozzászokni az érzéshez.
A következő maximum egy óra kiesett nálam.. Csupán darabkák voltak meg a teljes képből.. Mint amikor szótlanul nézem, ahogy bepakolja dolgait a kocsiba.. Kezem övé alatt pihen, a váltón. Ezután csak az van meg amikor már a reptéren állunk..
- Vigyázz magadra.- karjaim nyaka köré fonódtak, szorosan tartott derekamnál fogva. Arcunkat csupán centiméterek választották el egymástól.
- Te pedig ne hagyd, hogy Brook hülyeségekbe rángasson.. Csak ha nagy hülyeségről van szó.- elnevettem magam közben fejemet ráztam. Ajkát lágyan nyomta enyémre, amitől a pillangók kiszabadultak gyomromban.- Csak mosolyogj.- homlokát enyémnek döntötte, kék szemei ezúttal is rabul ejtettek.- Szeretlek.
- Én is szeretlek Lou.- egy puszit nyomtam arcára és..
Emlékeimből az ajtó csukódása hozott vissza a jelenbe, pedig szerettem volna elveszni bennük.. Szerettem volna rájönni, vajon hogy nem vettem észre az igazságot, hiszen annyi időt töltöttünk együtt, és még is.. Most itt vagyok. És a múlton rágódok, ahelyett, hogy a jelenben élnék. Tristan ült le mellém néhány pillanat múlva, arcomról eltűnt mosolyom, mikor szemeibe néztem. Nem olyan volt, mint szokott.. Sejtettem mi van a háttérben, még is reménykedtem benne, hogy nem arról lesz szó.
- Azt hittem tudod mit akarsz.
- Gondolom beszéltél Niallel.
- Nem értelek..
- Én is elmondtam volna.
- Ohh, köszi.. Igazán rendes vagy.
- Nem történt semmi. Miért nem lehet ezt elhinni?
- Mert együtt voltatok!
- Az a múlt.. Tristan.
- Figyelj Lan..- hangja újra meglágyult, és mivel felkeltem ő is. Kezeimet övéi közé fogta, nyugodtnak tűnt mégis szemei fájdalomról árulkodtak.- Elhittem amikor azt mondtad szeretsz.. Elhiszem. De, őt is szereted.
- Tris..
- Ne, ne mondj semmit.. Látom ahogy ránézel.. Ahogy egymásra néztek. Lehet, hogy nem szeretett, de mostanra már biztos megváltozott.
- Kérlek..
- Sajnálom.
- Szóval ennyi?
- Bárcsak ne így lenne, de nem tudod mit érzel.- kérlelően néztem rá. Szemeim könnyekkel teltek meg alig pár másodperc alatt. Nagyon is komolynak tűnt, nem úgy, mint ha valaki viccelt volna. Behunytam szemeimet mikor lágy csókot lehelt homlokomra, majd végignézhettem ahogy kisétál a szobámból, és valószínűleg az életemből is. A fájdalom méregként folyt végig ereimben, szívem összeszorult és a levegő is túl nehéznek bizonyult. Az ágyra huppantam és csak magam elé meredtem miközben forró könnyeim egymás után gördültek végig arcomon. Nem sokáig ülhettem ott, ugyanis egy idő után valami megváltozott bennem és a fájdalmat felváltotta a düh. Dühös voltam a barátomra, amiért beleavatkozott az életembe, ezzel mindent elrontott. És dühös voltam rá, mert azt hitte én képes lennék hazudni annak a személynek, akit szeretek. Igaza volt Tristannek, tényleg nem tudtam mit érzek pontosan, de egy valamiben biztos voltam. Niall hibát követett el. Letöröltem könnyeimet és az ír manóhoz vettem az irányt, elszántnak éreztem magam.. Szerencsére ő nyitott ajtót, arca meglepettséget tükrözött.
- Bejössz?
- Nem Niall, nem megyek be.
- Minden oké?- összevonta szemöldökét, én pedig nem tudtam elhinni, hogy fogalma sincs a dolgokról.
- Még kérdezed?
- Oké.. Szerintem gyere be.- karomnál fogva húzott be a házba, majd fel a szobájába. Épp, hogy becsukta az ajtót a szavak már jöttek is ki számon.
- Hogy tehetted ezt velem? Azt hittem a barátom vagy, de nyilván tévedtem!
- Miről beszélsz?
- Nem bírtad ki, igaz?- felnevettem.- Tristan ma szakított velem, mert te hazugsággal tömted a fejét!
- Lana..
- Nem érdekel, érted? Tönkre tettél mindent, méghozzá olyan dologgal, ami nem is volt igaz!
- Te nem mondtad el neki.
- El akartam!
- Mikor? Jövő évben?
- Fejezd be Niall, mert legszívesebben most megütnélek.. Nem volt jogod beleavatkozni!
- Tristan a barátom.
- Én is a barátod vagyok! Ahogy Louis is az, mégis képtelen vagy hinni nekünk.
- Ez volt a legjobb.. Te is be fogod látni.
- Ez nem fair.. Esélyt sem adtál, hogy én mondjam el neki..
- Sajnálom, hogy így érzel.
- Tényleg azt hittem, hogy a barátom vagy.
- Lana, kérlek ne csináld ezt.- szó nélkül mentem ki a szobájából és mivel ismertem a házat, könnyedén kitaláltam pillanatok alatt. A sós cseppek ismét ellepték szemeimet a nyílt utcán, de nem tudtam ezzel foglalkozni, sokkal jobban lekötöttek érzéseim és az elmúlt néhány óra eseményei.