13. fejezet

Niall szavai meghökkentettek és egyben meg is leptek. Nem is tudtam róla, hogy Lana gyógyszereket szed. Bár miért is mondta volna el..? Miért bízna meg bennem a történtek után.. Eljátszottam a bizalmát és csak remélni tudom, hogy egy nap majd újra olyan lesz a kapcsolatunk, mint régen volt.. Mint amikor együtt voltunk, csupán most barátokként.. Amíg álltam a dugóban, megfordult a fejemben, hogy kiszállok és ezt az utat gyalog teszem meg, de nem kellett.. A forgalom lassan, de újra elindult. Több időbe telt mire odaértem a házhoz, mint ahogy szokott.. Becsöngettem, kissé ütöttem az ajtót, de nem kaptam választ, ezért elővettem a kulcsomat és bementem.. Igazából nem tudom miért tartottam meg a kulcsokat, és miért nem adtam neki vissza..  Mivel nem volt a földszinten, kettesével véve a lépcsőfokokat mentem fel, de ott is csalódnom kellett, nem volt a szobájában. Kezdtem kétségbe esni, miután még mindig nem vette fel a telefont és nem válaszolt.
- Louis?!- megijedtem, és hirtelen fordultam a hang irányába. Szívem nagyot dobbant, nem erre a látványra számítottam.- Mit keresel itt?- sóhajtott majd levette rólam tekintetét és a földnek szegezte, közben apró ujjait tördelte.
- Niall mondta, hogy nyugtatókat szedsz.. Nem vetted fel a telefont a...
- Azt hittétek..?! Komolyan képesek voltatok ezt feltételezni rólam?! Úristen Lou!- arca pillanatokon belül változott meg, látszott rajta mennyire ideges.
- Figyelj Lan..
- Nem! Meg ne szólalj!- nem akartam ennél is jobban idegesíteni..- Hogy feltételezhettetek ilyet rólam?- lehuppant az ágyra, én pedig közelebb léptem hozzá.
- Ne haragudj, mi csak..
- Ti csak mi? Csak megint túl gyengének tartotok.- felnevetett és a fejét rázta.
- Ez nem igaz.
- Nem? Akkor miért vagy itt?
- Tudni akartam j..
- Hogy élek-e még, ugye?
- Lana!
- Fáj az igazság Louis? Mert ez az igazság, felesleges ezt is letagadnod!
- Rád sem ismerek..
- Ohh persze.. Akkor rám ismernél, ha a sötétben ülnék és sírnék? Hmm?- nem tudtam mit mondani, meglepett ezzel a viselkedéssel. Túl sokáig voltam távol tőle, azt hittem még mindig az a lány, aki volt, de már látom, hogy tévedtem.
- Megváltoztál.- felpattant és közel lépett hozzám. Szám egy vonalba került szemeivel, alig néhány centi választott el minket egymástól.
- Te tettél ilyenné.- lassan mondta ki a szavakat. Lassan és hangsúlyozva minden egyes szót. Fájtak a hallottak, mert tényleg én tehetek mindenről, miattam lett ilyen. Bár már nem látszik olyan törékenynek, ami viszont jó dolog, azzal együtt, hogy kiáll magáért.
- Nem mondtam, hogy rossz irányba változtál.- számat féloldalas mosolyra húztam, remélve ezzel egy kicsit csökkentem a kettőnk között kialakult feszültséget, de reakciójából ítélve nem így volt. Szemeit forgatta, majd hátrébb lépett pár lépést.
- Azt pedig Tristannek.- rajta volt a sor, hogy elégedett mosolyt villantson, és rajtam, hogy kissé lefagyjak. Miről maradtam le? Úgy tudtam csak barátok..- Jól vagy? Tisztára elsápadtál.- halkan nevetett fel. Régen láttam már ezt a mosolyát és be kell valljam, jó érzéssel töltött el.
- Csak megleptél.
- Igen, tudod ő más, mint a többiek..- mosolyogva nézett rám, majd már le is hajtotta fejét.- Ne haragudj.- közel léptem hozzá, kezeimet karjára tettem.
- Örülök a boldogságodnak és remélem mellette tényleg az leszel.- halvány mosoly jelent meg arcomon, majd karjaim közé zártam. Hajának finom illata újabb emlékeket idézett elő bennem. Végigsimítottam arcán, majd egy mosoly után szó nélkül hagytam ott. Miért érzem azt, amit ha nekem ott van Eleanor? Ha én őt szeretem.. Fejemből próbáltam kizárni gondolataimat amíg a házához nem értem, ezúttal a dugó nem akadályozott sehol sem.
- Louis?- meglepettnek tűnt. Persze, hogy az volt, hiszen nem tudta, hogy jövök, úgy volt hogy csak hétvégén találkozunk majd. Megszólalt volna, de helyette számat övére tapasztottam, ezzel belé fojtva a szót. Miután elváltunk egymástól apró kezét enyémbe helyezte és bementünk. Szorosan fontam köré karjaimat.
- Szeretlek.- fülébe suttogtam, majd lágy puszit nyomtam arcára. Éreznem kellett, szükségem volt rá, hogy tudjam mindez igazi, mert én őt szeretem. Számomra csak El létezik, Lana csupán a nem nyugvó bűntudatom. Ez minden..

Niall szemszöge

Szörnyen unatkoztam miután Lou elment. Amíg ott volt legalább beszélgettünk egy kicsit Lanaról, oké túlreagáltuk, de más is így viselkedett volna a helyünkben..  Tudom, hogy nem tenne ilyet, de az ő életében nem lehet tudni mi miért történik, ezért sokszor ő is kiszámíthatatlan. Ha tehetném mondanám neki, hogy költözzön hozzánk, de Lou miatt ez nem lehetséges. Nem akarom bántani egyikőjüket sem, mert tudom, hogy Louisnak mennyire bűntudata van miatta, és hogy nem tudott megbocsájtani magának még most sem. Így van, mivel még mindig el megy hozzá, felhívja.. Próbálja rendbe hozni a dolgokat, de néha csak rosszabbá teszi, még ha nem is szándékosan. Unottan mentem le a lépcsőn, azonban megörültem amikor Zayn és Liam a kanapén ültek. Mivel látszott rajtuk, hogy ők is annyira nem tudják elfoglalni magukat, mint én, felhoztam ötletnek a ps-t. Persze, hogy benne voltak, így legalább elütöttük az időt. Néhány óra játszás után a csengő zavart meg minket, és mivel épp nálam nem volt konzol, kénytelen voltam én elmenni megnézni ki az.- Csajszi! Úgy tudtam ma Trissel leszel.
- Lemondtam.. Tudunk beszélni?
- Persze, gyere be.- halkan megköszönte, majd már be is lépett a házba. Kézen fogtam és felfelé vezettem.
- Szia Lan!- egyszerre köszöntek neki a kanapén nevető srácok. Képzelem miről maradhattam le.. Valamelyikőjük öngólt rúghatott, akkor szoktak így viselkedni. Lana egy mosoly kíséretében intett nekik majd már mentünk is tovább. Leültünk az ágyamra, de nem engedtem el kezét, tudom, hogy jobban érzi olyankor magát, egyszer mesélte..
- Mi a baj?
- Igazából nem tudom.. Miután Louis elment, rosszul éreztem magam.. Nem tudom miért..- összekulcsolt ujjainkat nézte, láttam rajta, hogy rágódik azon mit mondjon, de nem akartam közbeszólni. Vagy percekig lehetett csend közöttünk.- Niall?- hangja halk volt amikor újra megszólalt, rám emelte tekintetét.- Nagyon hiányzik.- szája megremegett, de nem sírta el magát.- A fejéhez vágok dolgokat, mert mindig azt hiszem, hogy akkor majd elmegy és többet nem látom, ezáltal pedig elfelejtem, de mindig visszajön. Így.. Így nem tudok továbblépni és Tristanre koncentrálni..
- Mert bűntudata van.
- De ne legyen, mert azért csinálta, akit szeret.. Most már tudom, és megértem.
- Ezt neki is mondtad?- a fejét rázta.- Talán kéne.- elmosolyodtam és magamhoz húztam. Hihetetlen lány, hihetetlen szívvel.. Azok után ahogy Louis bánt vele képes így látni a dolgokat.. Eddig is tudtam, de most már véglegessé vált bennem, hogy hatalmasat vesztett Lou azzal, hogy hagyta elmenni.. Hogy ezt tette vele.- Várjunk csak..- felém kapta fejét.- Mi az, hogy Tristanre koncentrálni? Miről maradtam le?- arcán széles mosoly jelent meg, amitől szám felfelé görbült.
- Ilyen jól alakul kettőtök között?
- Azt hiszem.- továbbra is mosolygott, majd lehajtotta fejét zavarában.- Úgy érzem már csak egy kis részem kiált Louisért..